Rehabilitálnák az amerikai vegyszerekkel szennyezett Vietnamot
2010. június 17. 12:57 MTI
Amerikai és vietnami politikusok, tudósok és polgárok felhívással fordultak az amerikai kormányhoz és donorokhoz, hogy 300 millió dollárral járuljanak hozzá a vietnami háború idején vegyszerrel tönkretett térségek megtisztításához.
Korábban
A pénzalapból, amelybe tíz éven át évi 30 millió dollárt kellene befizetniük a címzetteknek, jutna pénz az agent orange nevű lombtalanító vegyszer következtében súlyos egészségkárosodást szenvedett vietnamiak rehabilitációjára is. Az amerikai légierő annak idején több ezer tonna dioxintartalmú vegyszert szórt le Dél-Vietnam fölött, hogy megsemmisítse a termést, illetve a gerilláknak fedezéket nyújtó trópusi erdőket.
"Felhívásunk témája a vietnami háború egyik legsúlyosabb hagyatéka, egyben a kétoldalú kapcsolatok jelentős zavaró tényezője" - jelentette ki Walter Isaacson, az agent orange és dioxin ügyében alakított amerikai-vietnami párbeszédcsoport társelnöke. Mint hozzátette, a 60-as és 70-es években leszórt lombtalanító vegyszer maradványainak felszámolása jóval olcsóbb lesz, mint a Mexikói-öböl olajszennyeződéstől való megtisztítása.
Washington eleinte vonakodott foglalkozni a kérdéssel. Képviselői éveken át vitáztak a vietnamiakkal arról, vajon szükség van-e újabb tudományos kutatásra annak igazolásához, hogy az egészségi gondok és torzszülöttek csakugyan az amerikai légierő gépei által leszórt vegyszer következményei voltak a vietnami lakosság körében. A párbeszédcsoport 2007-ben alakult meg, anyagi támogatója a Ford Alapítvány, tevékenységét az Aspen Intézet koordinálja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap