Che Guevara-túra Dél-Amerikában
2010. május 31. 16:18 MTI
Che Guevara életében a "korrupt, kapitalista elit" megdöntésén munkálkodott, halálában azonban nagy hasznot hoz a személyére épülő turizmusnak: most épp azzal, hogy Dél-Amerika három országa Che Guevara-túrával csalogatja Argentínába, Kubába és Bolíviába a turistákat.
Korábban
A történelmi út a kommunizmusért harcoló Guevara életútján is végigkalauzol. Az Argentínából induló túra elején még az orvostanhallgató Ernesto Guevarát ismerhetik meg az érdeklődők, míg Bolíviában már az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA által üldözött gerillaharcos nyomaiban járhatnak a résztvevők.
A túra a kultikus figurává avanzsált Guevera szülővárosában, az argentin Rosarióban veszi kezdetét. A látványosságok között a család misionesi matetea-ültetvénye is szerepel.
A forradalmár 1956-ban érkezett Kubába, ahol az argentin származására utaló Che becenevet kapta baloldali harcostársaitól, köztük a Castro fivérektől. Gerillaként halt meg Bolíviában 1967-ben. Az útját felidéző kalandtúra is ott ér véget, Higuera városában, ahol végeztek vele, illetve Valle Grandéban, ahol meggyilkolt társaival együtt eltemették, és ahol maradványai egészen exhumálásáig, 1997-ig nyugodtak, amikor is Kubába szállították át őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap