Megújul a debreceni Déri Múzeum
2010. május 28. 11:42 MTI
Csaknem 700 millió forintos ráfordítással megújul az idén 80 éves debreceni Déri Múzeum - jelentette be Rácz Róbert, az intézményt fenntartó Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke.
Korábban
A munkálatokra a 10 százalékos önerő biztosítása mellett 617 millió forintot meghaladó összeget nyertek az Észak-alföldi Regionális Operatív Program kulturális és örökségturizmus pályázatán - tette hozzá a fideszes politikus a múzeum fennállásának 80. évfordulójára rendezett ünnepség kapcsán. Rácz Róbert kiemelte: a csaknem egy évig tartó felújítás nem csupán technikai jellegű fejlesztést jelent, hanem a szolgáltatások színvonalának emelését is.
Lakner Lajos múzeumigazgató kifejtette: a Déri Múzeum jelenlegi tárlatait az 1970-es, 1980-as években alakították ki. A mostani felújítással új vizuális formákat, megoldásokat alkalmazva szeretnék élményszerűbbé alakítani a bemutatókat. Példaként a Munkácsy-termet említette, ahol színpadias világítást fognak alkalmazni: a nézők sötét térből láthatják majd a megvilágított festményeket, s ez olyan hatást eredményez, mintha részesei lennének a képen látható történésnek.
Elmondta azt is, hogy a múzeum pincéjében egyfajta "csodakamrát" alakítanak ki, ahol érdekességek, különlegességek, ritkaságok lesznek majd láthatóak. Ilyen még nincs Magyarországon, legközelebb Ausztriában látható hasonló - hangsúlyozta az igazgató. A beruházás során felújítják a Déri Múzeum homlokzatát, kicserélik a nyílászárókat, s megújul az épület teljes elektromos és gépészeti rendszere is - közölte Lakner Lajos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap