Csontvárytól Szőnyiig Szegeden
2010. május 26. 16:55 MTI
Magyar festők és szobrászművészek félszáz alkotását láthatja a szegedi Móra Ferenc Múzeumban a közönség a Csontvárytól Szőnyiig című tárlaton.
Korábban
A kiállítás anyagának zöme a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből érkezett a Tisza-parti városba, ezeket egészítette ki a Móra Ferenc Múzeum néhány saját tulajdonú művével - mondta el a szegedi tárlat kurátora, Ibos Éva művészettörténész.
A kiállításon többek között Csók István, Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula, Szőnyi István, Czóbel Béla, Kernstok Károly és Aba-Novák Vilmos alkotásaival találkozhatnak az érdeklődők. Aba-Nováktól az egyik legismertebb, legkedveltebb mű, az 1930-ben festett Laura című alkotás is látható a tárlaton. A páratlan kollekciót a miskolci közgyűjtemény szeptemberig adta kölcsön a szegedi múzeumnak.
Mint azt Ibos Éva felidézte, a 20. század közepére Miskolc jelentős képzőművészeti centrummá fejlődött. 1955-től országos merítésű képzőművészeti kiállításokat rendeztek a városban. Ezek a kezdeti tárlatok még szélesebb kitekintésű közgyűjteményi vásárlásokat tettek lehetővé, így a múzeum kollekciója egyre jelentősebb kortárs művészeti anyaggal gazdagodott.
A tárlat legismertebb alkotása Csontváry Kosztka Tivadar Öreg halász című festménye. Az Öreg halász a Csontváry-életmű kiemelkedő darabja, az 1902-ben készült olajfestmény külön érdekessége az a mód, ahogyan megjelenik benne a jó és a gonosz kettőssége. A szakemberek megállapították, hogy a bal oldali részt tükrözve az látható, hogy a nápolyi öbölben, a csónakban ülő öreg halász imára kulcsolja a kezeit, mögötte békés a tenger és a Vezúv. Ha a jobb oldali részt tükrözik, akkor egy koporsóban ülő ördögre lehet figyelmes a szemlélő, mögötte viharos a tenger és kitört a tűzhányó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap