Kétezeréves koporsókat tártak fel Cipruson
2010. május 25. 05:47 MTI
Kétezeréves díszes koporsókat tártak fel Cipruson jelentette be Maria Hadzsikoszti, a Ciprusi Régészeti Hivatal igazgatója, aki elmondta, hogy a virágmintával díszített négy ritka agyagkoporsó az i. e. 300 és i.sz. 100 közötti időszakból származik.
Korábban
A leletek a sziget keleti részén, Protarasz üdülőhelyen kerültek napvilágra, a helyszín a feltételezések szerint ókori nekropoliszt rejt. Mint a Ciprusi Régészeti Hivatal vezetője elmondta, korábban is találtak már hasonló koporsókat - közülük kettőt a nicosiai régészeti múzeumban állítottak ki, további hármat az intézmény raktárában őriznek.
A mostani leletek azért különlegesek, mert a temetkezést nem bolygatták meg a sírrablók. "Az érintetlen koporsók segítségével többet megtudhatunk Ciprus hellenisztikus és római kori történelméről" - emelte ki Maria Hadzsikoszti. Ismertetése szerint a helyszínen csontvázakat, üvegedényeket, valamint terrakotta urnákat találtak.
A leletek arra utalnak, hogy egy eddig még feltáratlan település lakosai hosszú időn keresztül temetkeztek a nekropoliszban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.