Nem volt vevő a tengerből kiemelt évszázados kincsekre
2010. május 5. 19:07 MTI
Nem akadt vevő a hullámsírban nyugvó kínai hajóroncsból öt évvel ezelőtt felszínre hozott kincsekre Indonéziában, ahol árverésen akarták értékesíteni az ezeréves tárgyakat.
Korábban
Az aukción többek között gyöngyökkel, rubinnal és zafírral kirakott arany ékszereket, valamint értékes porcelánokat kínáltak megvételre. Az ázsiai ország kormánya által szervezett aukción 271 ezer tétel szerepelt. A javarészt az öt dinasztia korából, vagyis a 907-960 közötti évekből származó kincsek értékét 80 millió dollárra (17 milliárd forintra) becsülték.
Korábban mintegy 20 vállalat és egyéni vásárló jelezte érdeklődését, legtöbbjük kínai, de a szingapúri nemzeti múzeum is érdeklődött. Az indonéz kormány letétet kért az érdeklődőktől, akiknek a 80 millió dolláros becsült összérték húsz százalékát, vagyis 16 millió dollárt - 3,4 milliárd forintnyi összeget - kellett volna befizetniük ahhoz, hogy licitálhassanak.
Többen az árverés bukásának okát épp a magas összegű letétben, valamint a rossz időzítésben látták. A kincsekből várhatóan az ázsiai aukciós piac központjának számító Hongkongban rendeznek majd újabb árverést.
A kínai hajó roncsára évekkel ezelőtt halászok találtak rá Jáva szigetének nyugati partjánál, Cirebon városától 145 kilométerre. A páratlan leleteket 30 búvár összesen 22 ezer merüléssel szabadította ki a víz fogságából. "A tárgyak kilencven százaléka porcelán és kerámia" - közölte be az árverési bizottság titkára. Az indonéz kormány beleegyezett abba, hogy a befolyó összeget megosszák a kincseket felszínre hozó vállalkozással.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap