Mérgezésbe halhatott bele a latin-amerikai forradalmár
2010. május 6. 11:11
Egy amerikai kutató szerint Hugo Chávez egyik összeesküvés-elmélete igaz lehet: Simon Bolívar tényleg arzénmérgezésben halhatott meg.
A venezuelai elnök régóta nem hiszi, hogy a Dél-Amerikát a spanyol uralom alól felszabadító Simón Bolívar 1830-ban Kolumbiában TBC-ben halt volna meg. A Johns Hopkins Egyetem orvosi karán tanító Paul Auwaerter most azt állítja, hogy mindez akár igaz is lehet, és a forradalmárral mérgezés végezhetett: mindez vagy fertőzött vízzel, vagy a fejfájásra szedett gyógyszerével juthatott a szervezetébe. A kutató emellett nem zárja ki a szándékos merényletet sem, ám ezt igencsak valószínűtlennek tartja.
A bejelentés azonban feltüzelte Chávezt is, aki most újult erővel kampányol a gyilkossági teória mellett. Auwaerter viszont aggodalmát fejezte ki: szerinte ugyanis a venezuelai kormányzat félremagyarázta az előadását, és azt politikai céljaikra használják fel.
Ez nem is várat sokat magára: Chavez kormányzata hamarosan az ország frissen felavatott törvényszéki orvosszakértői laborjában indít hivatalos vizsgálatot Bolívar halálokának kiderítésére. A venezuelai vezetés célja, hogy bebizonyítsa: a forradalmárt legfőbb riválisa, Francisco de Santander ölette meg. Ez azonban komoly külpolitikai bonyodalmakkal is járhat majd, hiszen a kérdés kapcsán a baloldali radikális politikus Kolumbia mellett az azt támogató Egyesült Államokkal is szembe kerülhet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap