Katynra emlékezett az orosz és a lengyel kormányfő
2010. április 7. 18:12 MTI
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Tusk lengyel miniszterelnök lerótta kegyeletét a Szmolenszk melletti Katynban az ott 1940-ben kivégzett lengyelek emlékhelyén.
Korábban
"E sírok között, azok előtt, akik eljönnek megemlékezni szeretteikről, képmutatás lenne azt mondani, felejtsük el. Kötelességünk őrizni a múlt emlékét, és természetesen nem felejtünk, bármilyen keserű is az igazság. A múltat megváltoztatni nem lehet, de meg tudjuk őrizni és helyre tudjuk állítani az igazságot, s vele a történelmi igazságosságot" - mondta Putyin. Hangsúlyozta: "bármily nehéz legyen is, közelednünk kell egymáshoz, nem felejtve, de megértve, hogy nem lehet csak a múltba tekintve élni".
Putyin elismerte, hogy évtizedeken át "cinikus hazugságokkal próbálták leplezni a valóságot", de úgy vélte, ugyanilyen hazugság lenne Katynért az orosz népet felelőssé tenni. Hangsúlyozta: a katyni bűntetteket és általában a sztálinizmus bűneit nem lehet igazolni, Oroszországban a totalitárius rezsim bűneit világosan megbélyegezték politikailag, jogilag és erkölcsileg, és ez az értékelés nem változik. Emlékeztetett arra, hogy a repressziónak milliós nagyságrendben estek áldozatul a Szovjetunió lakosai is.
A két kormányfő számos közéleti személyiség, köztük Andrzej Wajda filmrendező kíséretében előbb a lengyel áldozatok emlékhelyén helyezett el virágokat, ahol több vallás papjai imádkoztak, majd az oroszok emlékhelyére vittek virágot. Az ünnepélyes megemlékezés után közösen lerakták egy új templom alapkövét.
1940-ben a katyni erdőben és másutt a Molotov-Ribbentrop paktum nyomán orosz fennhatóság alá került területeken becslések szerint összesen több mint 20 ezer lengyel hadifoglyot és civilt végeztek ki a Szovjetunió Kommunista Pártja politikai bizottságának döntése alapján. A Szovjetunió sokáig állította, hogy a lengyelek a Szovjetuniót megtámadó németeknek estek áldozatul. Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó elnöke 1990-ben elismerte Moszkva felelősségét a tömegmészárlásért, de a vonatkozó dokumentumok jelentős része ma is titkos, noha Varsó jó ideje követeli felszabadításukat.
A hivatalos nyomozást az orosz ügyészség 2004-ben lezárta, az áldozatok rokonai eredmény nélkül kimerítettek minden jogi lehetőséget a nyomozás folytatásának kicsikarására. Mindazonáltal pénteken az orosz Kultúra tévécsatorna bemutatta Andrzej Wajda Katyn című filmjét. Wajda édesapja a kivégzettek között volt.
A katyni ügy orosz megközelítésében bekövetkezett változást Putyin először tavaly szeptemberben, a Gazeta Wyborcza című lengyel lapban közölt írásában jelezte. Ekkor hoztak létre egy történészekből álló bizottságot a közös történelem bonyolult kérdéseinek feldolgozására. Putyin cikkében emlékeztetett arra, hogy Oroszországban nem felejtették el az 1920-as orosz-lengyel háborúban elesett vörös katonákat, és az orosz fél folyamatosan emlékeztet arra is, hogy Katynban nem csupán lengyel, hanem orosz áldozatok is nyugszanak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap