Brutális erőszakkal igázták le a spanyolok az inkákat
2010. április 7. 10:33 Science News
A kutatók egy félezer éves perui temetőben első alkalommal azonosították a spanyol hódítás inka áldozatait, akiket különösen brutális kegyetlenséggel mészároltak le.
Korábban
Az európai hódítók egyeseket puskákkal és kézifegyverekkel lőttek le, másokat láncokkal, kalapácsokkal vertek agyon - jelentek meg a kutatás részletei az American Journal of Physical Anthropology legújabb számában (Violence and weapon-related trauma at Puruchuco-Huaquerones, Peru).
A Wyomingi Egyetem antropológusa, Melissa Murphy vezette vizsgálatok során arra is fény derült, hogy a csontokon nehéz kimutatni a kardok okozta sebeket, ami azért különös, mert a korszak forrásai szerint ez volt a katonák kedvelt fegyvere. Murphy szerint azonban Pizarro seregének többsége szerencsevadászokból és kalandorokból, nem pedig katonákból állt, így más eszközeik voltak, és a sebesülések is ezzel magyarázhatók.
Emellett nagyon sok olyan sérülést is megállapítottak, amelyeket inka fegyverek okoztak: ezeket a hódítók a velük együttműködő indián törzsektől kaphatták. A sebek nyomai még a kutatókat is meglepték, akik elmondásuk szerint sosem szembesültek még ekkora brutalitással: az eltemetettek mindegyike kegyetlen, fájdalmas és iszonyatos halált halhatott.
Ezt erősíti meg Haagen Klaus, az opremi Utah Valley Egyetem kutatója is, aki szerint a spanyol hódítás első pillanatairól nagyon keveset tudunk. A régészeti leletek és cserepek alapján nagyjából rekonstruálhatók az események, és az, hogy az uralkodó 1532-es elfogása után még körülbelül 40 évre volt szükség a térség viszonylagos pacifikálásához, ez azonban nem mehetett könnyen.
Murphy csoportja 258 felnőtt férfi maradványait ásta ki két temetőből: szerinte lehetséges, hogy az elsőben az 1536-os, Limához közeli, spanyol ellenes felkelés áldozatait tárták fel, akiket családtagjaik temethettek el. A másik temetőbe jóval kevesebb, csak inka fegyverektől származó sebekbe belehalt személyek kerültek: a szakértők szerint ők a belső villongások áldozatai lehettek, amikor a helyiek leszámoltak az uralkodó elittel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Katonái tisztelték és szerették a szigorú, de megfontolt Wellingtont
- A törökök mellett a szomszédos hatalmakkal is szembe kellett szállnia Hunyadi Mátyásnak
- Első világháborús karabélyok kerültek a veszprémi Laczkó Dezső Múzeumba
- Lengyel és magyar tisztek hozták létre az amerikai lovasságot
- Az Itália fölötti uralomért vívták a nagyhatalmak a lovagkor utolsó csatáját
- Franciaország kimerítését célozta a verduni Ítélet-hadművelet
- Minden lépésért meg kellett küzdeniük az amerikaiaknak Ivo Dzsimán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap