A digitalizálás felé fordult a Szépművészeti Múzeum
2010. március 3. 21:05 MTI
Tizenkétmillió forint értékben vásárolt digitális technikát a Szépművészeti Múzeum annak érdekében, hogy világhírű gyűjteménye az interneten, illetve nemzetközi képügynökségeken keresztül is megismerhetővé váljon.
Korábban
Az idén kezdődő épületbővítés idején minél több műtárgyat akarunk lefényképezni az új technikával, bár a teljes állomány digitalizálása évekbe telik majd - mondta Fonyódi Krisztián, az intézmény digitális archívumának a vezetője.
A fényképezést a múzeum legismertebb műveivel kezdik majd. A digitalizálást tudományos igénnyel végzik, azaz a műkincsek teljes dokumentációját elkészítik, így számos részletet külön lefényképeznek vagy például megörökítik a festmények hátoldalát is. A részleg vezetője kiemelte, hogy a műkincseket egyszer már lefotózták, ám az akkor használt diafilmek idővel tönkremennek.
"A Szépművészeti eddig is részletes fotódokumentációval rendelkezett, azonban a technika fejlődését követve nekünk is nagyobb felbontású képeket kell készítenünk" - mondta Fonyódi Krisztián. Mint megemlítette, minderre azért is szükség van, hogy a Szépművészeti gyűjteményét világ egyik legnagyobb, reprodukciókkal foglalkozó képügynöksége, a Scala Picture Library képviselje.
"Azzal, hogy a 22 millió pixel felbontású képekről áttérünk a 33 millió pixelre, hatalmas nyomatokat lehet majd készíteni a nálunk található műkincsekről, vagy akár azok részleteiről" - emelte ki a fejlesztés jelentőségét a szakember, aki szerint így a Dózsa György úti intézmény felzárkózik a világ múzeumainak élvonalához. A távlati tervek között szerepel, hogy számos műtárgynak elkészítik a háromdimenziós digitális képét is, így jövőben a múzeum weboldalán virtuális sétát lehet majd tenni, amelynek keretében körbejárhatjuk a kiállított alkotásokat.
A digitalizáció anyagi hasznot is hozhat, hiszen a Scala Picture Library-be kerülő képanyag jogdíjai részben a múzeumnál maradnak. A becslések szerint ebből évente több mint 10 millió forint is befolyhat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.