Caravaggio csontjait vizsgálják az olasz tudósok
2009. december 23. 12:01 MTI
Feltehetően a négy évszázada meghalt olasz barokk művész, Caravaggio csontjait emelték ki további vizsgálat céljából olasz tudósok Porto Ercole toscanai olasz kikötőváros temetőjének egyik sírkamrájából.
Korábban
A hétfői feltáráson az olasz régészek a festő halálának körülményeire próbáltak pontosabb magyarázatot szerezni, és ugyanakkor méltóbb temetkezési helyet szeretnének számára biztosítani. A maradványokat alumíniumdobozba tették, és a bolognai egyetem ravennai campusára vitték, a festő családjának más tagjaitól származó leletekkel való összehasonlítás végett.
A projekt vezetője az a Giorgio Grupponi, aki a középkor nagy olasz költőjének, Dante Alighierinek az arcát rekonstruálta korábban: az ebből a munkából eredő Dante-képmást 2007-ben mutatták be.
Caravaggio igazi neve Michelangelo Merisi volt. 1571 körül született és mozgalmas élete 1610 körül ért véget, feltehetőleg malária következtében. Úgy tudni, hogy a Porto Ercole-i temetőben temették el, majd 1956-ban exhumálták és a maradványokat a templom egyik kriptájába helyezték. A 16. századi festő híres volt műveinek drámai "chiaroscuro" fény- és árnyékhatásairól, amelyek jól megfigyelhetők a Bacchus, az Emmauszi vacsora és Izsák feláldozása című művein. Expresszionista stílusát kortársai bírálták, vallási vitát is kiváltottak.
Caravaggio több műve jelenleg egy jóval későbbi, 20. századi - hozzá hasonlósan hányatott sorsú - művész, Francis Bacon alkotásai mellett tekinthetők meg a római Galleria Borghese termeiben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.