Munkaszolgálat és halálmenetek a Holokauszt Emlékközpontban
2009. november 23. 09:35 MTI
A munkaszolgálatról és a halálmenetekről szól a fővárosi Páva utcai Holokauszt Emlékközpont novemberi tematikus tárlatvezetése - közölte Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője.
Korábban
A magyarországi vészkorszak 65. évfordulója alkalmából szervezett holokauszt-emlékév keretében az esztendő folyamán minden hónapban más témára összpontosítva vezetik körbe a Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán a látogatókat. A novemberi program a Megsemmisítés munka által címet viseli.
A tematikus tárlatvezetés során az éheztetett, végkimerülésig dolgoztatott áldozatok sorsát és az őket ért megaláztatásokat ismerhetik meg a látogatók. Ehhez kapcsolódóan megemlítette, hogy voltak olyan munkaszolgálatos egységek, amelyek a legutolsó emberig maghaltak a megpróbáltatások miatt, névsorukat katonai parancsnokuk "aktatáskában adta át feletteseinek".
Az emlékközpont honlapján megtalálható az a pedagógiai segédanyag, amely hat magyar, 1945 márciusában Balfon kivégzett munkaszolgálatos férfi pénztárcájának a tartalmát mutatja be egy CD segítségével. A náluk talált iratok, fényképek, személyes levelek alapján az érdeklődők megismerkedhetnek a munkaszolgálatosok embertelen életkörülményeivel, sorsával, s ezen keresztül a munkaszolgálat történetével - mondta. Utalt arra, hogy egyikük zsebében Horthy Miklós családjának fotóját, amelyen a kormányzó fiai és unokái is szerepelnek, másikuknál pedig egy éves uszodabérletet találtak.
Pécsi Tibor rámutatott, hogy a munkaszolgálat "egy sajátosan magyar intézmény" volt a hadsereg keretén belül, ahol fegyveres őrség felügyelete mellett dolgoztatták a zsidó férfiakat, a nemzetiségeket és a politikailag megbízhatatlanokat is, a zsidó munkaszolgálatosokkal azonban jóval keményebben, durvábban bántak. Összesen 45-60 ezerre tehető a munkaszolgálatra behívottak száma, akiket először az ország határain belül, majd 1941 nyarától a keleti fronton dolgoztattak. Itt többek között az aknaszedés embertelen feladata hárult rájuk, melynek során sokan meghaltak - folytatta.
1944 tavaszán sok férfinak és tinédzser fiúnak jelentett nagyobb esélyt a túlélésre az, hogy a gettókból is behívták őket munkaszolgálatra. Így ugyanis nem vitték őket az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba - mondta. A történész kitért arra, hogy mintegy 50 ezer zsidó kényszermunkásnak, nőknek és férfiaknak kellett az osztrák-magyar határra vonulniuk a második világháború végén kényszermunkára. Ekkor az SS-katonák, a magyar csendőrök és katonák kegyetlenkedései következtében 15 ezren haltak meg. Az életben maradottakat 1945. március-áprilisban a mauthauseni, dachaui és más koncentrációs táborokba kerültek, ahol a megmaradottak 1945 májusában együtt élhették meg a felszabadulást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap