Sebészi precizitás mentette meg Nelson életét
2009. november 5. 10:24 The Daily Telegraph
Lord Horatio Nelson már harminc perccel azután is parancsokat osztogatott, hogy ellőtték a karját - derül ki a brit nemzeti levéltárban őrzött tengerészeti naplókból, amelyek a brit tengeri nagyságot biztosító orvostudomány eredményességét bizonyítják.
Korábban
Az intézményben őrzött 1200, a 18-19 századi brit hajózás borzalmait felelevenítő hajónaplóból a Nelsonnak adott orvosi kezelés részletei is megismerhetők - mutatta be a Daily Telegraph angol napilap. A Nemzeti Levéltár kollekciójában a tengeri sebészek anyagai olvashatók, és azokból a mindennapok borzalmai mellett az egyes betegségek, így a skorbut kezdeti kezelésének részletei is megismerhetők.
A naplók a sebészek ügyességéről és gyorsaságáról szólnak; ez jellemezte Nelson kezelését is, akit az orvosok kétszer mentettek meg. A naplók szerint a férfi jobb karját egy muskéta golyója találta el, nem sokkal azután, hogy 1797 júliusában partra szálltak Tenerifén. Nelsont ekkor a HNM Theseus fedélzetére vitték, mert erősen vérzett. Július 25-én, a hajó sebésze, James Farquhar a hajónaplóban megörökítette, hogy a golyó egy artériát talált el, ezért a férfi karját amputálni kellett. Az eljárás sikeres volt: az admirális alig fél órával később már parancsokat osztogatott.
1798 augusztusában aztán Nelson fejét is találat érte a nílusi csatában, és a hajó sebészének feljegyzései szerint a férfit alig egy hónappal később elengedték a gyengélkedőről, annak ellenére, hogy egy három centi átmérőjű, addigra már állítólag begyógyult lyuk tátongott a fején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.