Felújítják a kamalduli remeteséget Majkon
2009. december 15. 15:45 MTI
Turisztikai központtá alakítják és felújítják a kamalduli szerzetesek 275 éve épült központját az Oroszlány közelében fekvő Majkon - tájékoztatott a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának létesítményfelelős mérnöke.
Korábban
"A beruházásra uniós forrásból érkezett közel 800 millió forint. A felújítás során helyreállítjuk a remeteség jelenleg leromlott központi épületét, közösségi terek kialakítása mellett bemutatjuk a némaságot fogadott, fehércsuhás szerzetesek életét" - mondta el a tavasszal induló beruházásról Hajtun Eszter.
A főépület rekonstrukciója után patikamúzeumot alakítanak ki, ugyanis a kamalduliak saját patikát működtettek és gyógynövények termesztésével foglalkoztak, valamint könyvtárat hoznak létre. A vadászteremben életmódot bemutató kiállítással idézik meg a Dunántúl ezen részét felvirágoztató Esterházyak munkásságát, helyreállítják az elöljáró dísztermét, legfelül pedig szárítópadlást rendeznek be.
Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, Közép-Európában azon kevés kamalduli remeteségek egyike, amelyeknek épülete és környezete eredeti formájában maradt fenn. Értékét növeli a közeli tó, a malom és az a tény, hogy megőrizte a közeli várostól és a közúttól való elzártságát. Az utóbbi években a műemlék kezelői több koncertet rendeztek a falak között, csatlakoztak a múzeumok éjszakája programjaihoz és az egészséges életmódot népszerűsítő fesztiválokat tartottak. A remeteséghez 17 cellaház tartozik, közülük hét apartmanházként működik és rendszeresen fogad látogatókat.
A kamalduli remeteséget 1733-ban kezdték el építeni Majkon, az első remetelak alapkövét Esterházy József tette le. A remeteségben 17 cellaházat, templomot és közösségi épületet alakítottak ki, s a némaságot fogadott, fehércsuhás szerzetesek külön-külön elmélkedtek cellaházaikban, évente egyszer beszélhettek egymással. A remeteség II. József 1782-es rendeletéig virágzott, amikor a rendet feloszlatták. Akkor a berendezés egy részét elárverezték, állami tulajdonba vették vagy széthordták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap