Brightonban ölték volna meg Thatchert
2009. október 12. 11:28 MTI
Huszonöt éve, 1984. október 12-én hajnali három órakor pokolgép robbant abban a brightoni hotelben, ahol a brit Konzervatív Párt vezérkara szállt meg a párt éves konferenciája alatt. Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) által elkövetett merénylet öt ember életét oltotta ki, de Margaret Thatcher miniszterelnök sértetlen maradt.
Korábban
Az írek évszázados függetlenségi törekvéseit a múlt század elején koronázta részleges siker, amikor 1921-ben létrejött az Ír Köztársaság. A brit fennhatóság alatt maradt Észak-Írország (Ulster) a katolikusok és protestánsok közti villongások színtere lett, egymást követték a merényletek, gyilkosságok, amelyek mögött jobbára a tartomány függetlenségéért küzdő IRA állt. A katolikus terrorszervezet 1979-ben meggyilkolta Lord Mountbattent, a királynő unokatestvérét, és akcióit kiterjesztette Angliára is.
Az IRA nem csak propaganda célok miatt választotta célpontnak Thatcher asszonyt: őt tették felelőssé azért, hogy a brit hatóságok az északír politikai foglyokat közönséges bűnözőkként kezelték. (Ezen egyébként akkor sem változtattak, amikor tiltakozásul az IRA tíz tagja éhségsztrájkot kezdett, és meghalt a börtönben.) A merénylet kivitelezését Patrick Magee vállalta, aki még szeptemberben, álnéven jelentkezett be a szállodába, és lakosztályának fürdőszobájában elrejtette az időzítővel ellátott, ötven kilós bombát.
Thatcher asszony, aki még beszédén dolgozott, csodával határos módon maradt életben, percekkel a detonáció előtt lépett ki fürdőszobájából. Anthony Berry konzervatív képviselő és további négy ember azonban életét vesztette, több mint harmincan megsebesültek a több emelet magasból leomló tégla, törmelék és üveg miatt. Norman Tebbit kereskedelmi és ipari minisztert csak négyórás munkával tudták kiszabadítani a romok alól. A merénylet azért nem járt súlyosabb következményekkel, mert a viktoriánus korban épült szálloda akkor sem dőlt össze, amikor középső részén nyolc emelet leomlott.
A Vaslady higgadt maradt, közvetlenül a támadás után már interjút adott, és megtartotta beszédét is. Abban a robbantást az ország demokratikusan választott kormányának megbénítására tett kísérletnek minősítette, és párhuzamot vont az akkor már nyolcadik napja zajló bányászsztrájkkal is. A munkabeszüntetést is egy szervezett forradalmi kisebbség művének nevezte, amely tudatosan akarja eltávolítani a demokratikusan megválasztott kormányt az útból.
Az IRA azonnal magára vállalta a támadást, és arra figyelmeztetett: "ma nem voltunk szerencsések, de csak egyszer kell, hogy azok legyünk. Önöknek mindig szerencsésnek kell lenniük. Teremtsenek békét Írországban, és a háború véget ér!". A tettest 1986-ban nyolcszoros életfogytiglanra ítélték, de az 1998-as nagypénteki észak-írországi békeegyezmény keretében szabadon bocsátották.
Az IRA 2005-ben jelentette be, hogy felhagy a fegyveres harccal, és Írország demokratikus egyesítését politikai eszközökkel akarja elérni. Angliában a napokban nagy felháborodást váltott ki, hogy a tettét soha meg nem bánó Patrick Magee a merénylet 25. évfordulóján a parlament épületében szólalhat fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.