Szellemi kulturális örökség lett a busójárás
2009. szeptember 30. 18:51 MTI
Az emberiség szellemi kulturális örökségei közé került a mohácsi busójárás, az UNESCO illetékes bizottsága szerdán döntött a Duna-parti város télűző, tavaszköszöntő népszokásnak listára vételéről.
Korábban
A mohácsi polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint az UNESCO kormányközi bizottsága az Egyesült Arab Emirátusokban, Abu Dzabiban tartott ülésén 111 pályázatból 77-et, köztük Magyarországról elsőként a mohácsi busójárást támogatta. A nemzetközi jegyzékben így már a világ 167 szellemi értéke szerepel.
Az UNESCO, azaz az ENSZ nevelésügyi, tudományos és kulturális szakosított szervezete kezdeményezésére 2003-ban jött létre az a nemzetközi egyezmény, amely egységes szellemű útmutatóként és jogi keretként szolgál a világ számára a szellemi kulturális örökség védelméhez. Az egyezményhez Magyarország 2006-ban csatlakozott. A cél az, hogy az épített és természeti örökséghez hasonlóan a kulturális örökség szóban, tudásban, készségben vagy szokásokban élő elemeinek védelmére is felhívják a figyelmet, megőrizve azokat az egyetemes emberi kultúra és a helyi közösségek számára.
Szekó József, Mohács polgármestere közleményében hangsúlyozta: nagy elismerés és siker a város számára, hogy az UNESCO úgy döntött, Magyarországról elsőként a mohácsi busójárást veszi fel a listára. Úgy vélte, mindez elsősorban a mohácsi civil társadalom sikere, a busócsoportoké, a sok száz busóé, a maszkfaragóké, jelmezkészítőké, a jelölést segítő munkatársaké, de köszönet illeti a felterjesztést előkészítő szakmai intézmény munkatársait, szakértőit és a jelölést benyújtó Oktatási és Kulturális Minisztériumot is.
Hozzátette: amellett, hogy ez az elismerés Mohácsot az egész világon ismertté teszi, komoly kötelezettséggel és felelősséggel is jár. "Az eredetileg a helyi sokác nemzetiséghez kötődő, de mára az egész város közösségének ünnepévé váló rendezvényt úgy kell tovább ápolni, hogy méltó maradjon hagyományainkhoz, a rangos címhez" - írta a polgármester.
A sokácok, azaz a baranyai horvátok messze földön híres farsangi fesztiválját egy 1783-as feljegyzés említi először. A mohácsi sokácok körében élő legenda szerint furfangos őseik a török megszállás elől a Duna túlsó partján lévő Mohács-szigetre menekültek. Álruhákat öltve tértek vissza a folyón átkelve és rajtaütöttek a babonás törökökön, akik az ijesztő maskarásoktól megrémülve fejvesztve menekültek a városból.
A busójárás tradicionális elemei változatlanok: borzas busóbundákat öltő felnőttek faragott álarcokban, jellegzetes kellékekkel, öles kereplőkkel, kolompokkal felszerelkezve búcsúztatják a zord évszakot és várják a tavaszt - meg turistákat, akikből a busójárás ideje alatt 30 ezret is vendégül lát a 20 ezer lelkes Duna-parti város.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap