Rejtélyes csontvázat ástak ki Angliában
2009. szeptember 16. 08:41 MTI
Kivégezték, vagy gyilkosság áldozatává vált az a 4. századi férfi, akinek csontvázára a Norfolk-grófságbeli Caistor St. Edmund mellett található Venta Icenorum római város feltárása közben bukkantak.
Korábban
Venta Icenorumot, azaz az icenusok "vásárvárosát", amelynek helyén jelenleg szántóföldek vannak, még 1929-ben fedezték fel a brit királyi légierő által készített felvételeken. A fotók, amelyeket a The Times 1929. március 4-i számának címlapján szerepeltek, óriási érdeklődést váltottak ki, az ásatások 1935-ig folytak, majd pénzhiány miatt megszakadtak.
A legújabb kutatás 2007 decemberében indult. A Nottinghami Egyetem régészei szeretnének többet megtudni a római városról, amelyet a feltételezések szerint Boudicca, az icenusok királynője i.sz. 60-61-es felkelése után alapították a törzs területén. A csontváz, amelyre alig 90 centiméteres mélységben bukkantak, a szakemberek szerint egy férfié lehetett, akit igen szokatlan testhelyzetben helyeztek végső nyugovóra.
"Először azt hittük, hogy a római város nekropoliszára bukkantunk, ám rá kellett döbbennünk, hogy ez nem egy szokványos temetkezés" - magyarázta az ásatást irányító Will Bowden, a Nottinhami Egyetem docense. Mint kifejtette, a csontváz végtagjait behajlítva fekszik az oldalán, holott a rómaiak hátukra fektetve nyújtóztatták ki halottaikat. Ráadásul a férfit sekély gödörben temették el, holttestét alig takarta be a föld. "Olyan, mintha a holttestet 'összehajtogatták' volna, s első látásra igen furcsa kinézetű személynek tűnik" - jegyezte meg a régész, hozzátéve, hogy egyetlen római kori temető feltárásakor sem tapasztaltak semmi hasonlót.
Véleménye szerint úgy tűnik, mintha egy kivégzett bűnözőről lehet szó, de előfordulhat, hogy az illető gyilkosság áldozatává vált, akit sietve elástak a gonosztevők. Esetleg egy olyan személyről lehet szó, aki kortársai szemében olyannyira "abnormálisnak" tűnt, hogy megtagadták tőle a "rendes" temetést. Mivel a csontváz igen jó állapotban maradt fenn, a régészek reményei szerint sok mindent elárul majd egykori tulajdonosa étrendjéről, társadalmi helyzetéről, s arról, hogy helybéliről van-e szó, vagy egy távoli vidékről érkezett jövevényről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap