Huszonnyolc nőmúzeum közös kiállítása Bonnban
2009. szeptember 9. 12:29 MTI
Argentínától Vietnámig, a világ minden tájáról huszonnyolc "nőmúzeum", azaz női alkotók munkáival foglalkozó kiállítóhely vesz részt a bonni anyaintézmény által szervezett, szerdán nyíló közös kiállításon.
Korábban
"Ott tartunk most, ahol a hetvenes években tartani szerettünk volna" - mondja Marianne Pitzen, az 1981-ben alapított bonni nőmúzeum igazgatója. Az intézmény, amely első volt a az ilyen kiállítóhelyek sorában, nagy sikereket ért el, s más országok női kezdeményezéseinek példaképévé vált.
"Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy mérleget készítsünk az eddigi eredményekről, és megvizsgáljuk a jövőbeli együttműködés lehetőségeit" - indokolta a közös kiállítás és azzal egybekötött konferencia szükségességét Pitzen.
A november 8-ig látogatható tárlaton az egyes múzeumok bemutatják saját történetüket és válogatást nyújtanak kiállítási tárgyaikból. A látogatók ezenkívül megismerhetik a résztvevő országok egyes híres nőalakjainak történetét is. A nőmúzeum mint intézmény szükségessége Pitzen szerint kétségen felül áll. A múzeumigazgató ezt egy beszédes adattal támasztja alá: Észak-Rajna-Vesztfáliában a kiállított műalkotásoknak 1997-ben mindössze 0,03 százaléka volt nők munkája.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap