Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében
2009. szeptember 8. 08:19 MTI
A Doberdó-fennsík a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye és egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe is - hangsúlyozza a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézetének és Múzeumának közleménye annak kapcsán, hogy hétfőn mutatták be a budapesti intézményben Pintér Tamás - Rózsafi János - Stencinger Norbert Magyar ezredek a Doberdói-fennsík védelmében című munkáját.
Korábban
A kötet a Hibernia Nova Kiadó gondozásában látott napvilágot. A kiadványnak az ad különös aktualitást, hogy ez év május 29-én avatta fel Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke az első világháborúban magyar katonák által épített, de fel nem szentelt emlékkápolnát. A kápolna, amely civil összefogás eredményeként újult meg, a megbékélést hirdeti, s emléket állít az emberfeletti szenvedést kiállt katonáknak.
Mint a közlemény rámutat, a "nagy háborúban", az I. világháborúban a Doberdó-fennsík iszonyatosan kopár szikláin a védőállások legkritikusabb pontjain több mint egy éven keresztül döntően a Magyarország területéről származó ezredek harcoltak és a legnehezebb körülmények között védték az akkori közös hazát, az Osztrák-Magyar Monarchiát. "Doberdó a magyar köztudatban általuk és miattuk vált fogalommá" - hangsúlyozza a közlemény.
Az ismertető szerint a fennsík védelmének két legfontosabb helyszínén nyolc magyar ezred vívta harcát az ellenséggel, kitéve az időjárás megpróbáltatásainak is. A magyar ezredek sok ezer elesett hőse a fennsík számtalan temetőjében alussza örök álmát. Ezek között a legnagyobb a Vallone-völgyben Devetachinál lévő 20. honvéd-, és a Visintininél lévő 17. közös hadosztály temetői.
A könyv részletesen beszámol az I. világháborúnak a magyarok szempontból legemlékezetesebb hadszínteréről, s megrendítő őszintésséggel számol be a harcokról. A nagyszámú illusztrációnak köszönhetően egyaránt láttatja az olvasóval a korabeli és mai állapotokat, képet festve az igen nehéz sorsú katonák harcairól és ezek helyszínéről. Bemutatja a mű a bakák hétköznapjait is, a harcokban az utolsó leheletükig helytálló magyar ezredek életét is. A kiadvány az ezredek rövid történetének és küzdelmeinek bemutatásán túl szól a hátországról is.
A Magyar Emlékkápolna május végi ünnepélyes felszentelését is megörökítő kiadvány tartalmazza Sólyom László köztársasági elnök doberdói beszédét és öt, a hős ezredeket kiállító nagyváros, Budapest, Debrecen, Nagyvárad, Szeged és Székesfehérvár polgármestereinek tisztelgő szavait is. A magyar katonák áldozatos küzdelmét megörökítő tanulmányok az eseményeket évek óta a helyszínen is kutató szerzők munkái.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap