Ősembert fogott egy holland kagylóhalász
2009. július 27. 10:53 MTI
Az Északi-tenger a világ egyik leggazdagabb emlősfosszília-lelőhelye, humán csontleletek ennek ellenére igen ritkán kerülnek elő vize alól. A kivételek egyike az a negyvenezer éves emberi homlokcsont, amely egy kagylóhalász hálójába akadt Hollandia partjainál.
Korábban
A Geo magazin augusztusi számából derül ki, hogy Jean-Jacques Hublin lipcsei antropológus a szenzációs lelet megvizsgálása után elmondta, hogy a homlokcsont legkevesebb 40 ezer éves, és egy Neander-völgyi emberé lehetett. Közlése szerint soha ilyen régi emberi csontot nem találtak még víz alatt. A halász kifogta az egykori barlanglakó "szerszámkészletét" is - kőbaltáját és kovakőeszközeit.
Az utóbbi félmillió év legnagyobb részében a vízszint lényegesen alacsonyabb, a tenger területe pedig kisebb volt, mint napjainkban, bizonyos részei a szárazföldhöz tartoztak. A folyók szabdalta síkság igen kedvező életfeltételeket kínált a jégkori emlősöknek, itt bőséggel tenyésztek lovak, rénszarvasok, ahogy elfordult gyapjas orrszarvú és mamut is. Csontmaradványaik nagy számban kerültek eddig is elő a halászatnak és a fenékkotrásnak köszönhetően, emberi csontleletek azonban csak elvétve.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.