Kis magyar szenthatározó
2009. július 14. 09:36 Kovács Olivér
Kirándulás, városnézés során gyakran eltöprenghetünk, hogy vajon ki lehet az a szent, akit egy festményen, vagy szobor formájában ábrázoltak. Akadnak azonban olyan jegyek, amelyek alapján könnyen azonosítható az előttünk álló alak. Útmutató - a teljesség igénye nélkül - a szentek azonosításához!
Korábban
Hölgyek, rózsák és halak
Kezdjük a legkönnyebben azonosíthatóval, amely ráadásul nem is a szentek közé tartozik, hanem felette áll: ez a Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) ábrázolása. Gyakran oszlopok tetején (Szentháromságoszlop) láthatjuk a kompozíciót: egy idősebb férfi, az Atya, jobbján egy fiatalabb, vagyis Jézus, a Fiú, általában keresztet tartva, felettük pedig galamb-motívum, amely a lélekre, jelen esetben a Szentlélekre utal. Ugyanez gyakorta látható dombormű formájában, templomkapuk felett is.
Bár a szentek esetében a nemiségnek aligha van szerepe, mégis folytassuk a hölgyekkel, már csak azért is, mert majd ugyanannyi Mária ábrázolást találhatunk, mint ahányszor Jézust festették meg, vagy vésték kőbe. A népszerűségnek az oka a Mária-kultusz: a boldog, vagy éppen szenvedő anyától egészen a diadalmas Világ Királynőjéig sokféleképpen jelenhet meg, kisdeddel a karján, a kereszt előtt ábrázolva (ilyenkor az alakja azért általában kisebb mint Jézusé), vagy éppen egyedül. A kortárs ábrázolásokban néha megesik, hogy akár tőrrel átszúrt szívvel jelenik meg. A magyarországi Mária-kultusz sajnálatos hatása, hogy a többi női szenttel csak nagyon ritkán találkozhatunk az ábrázolásokon, pedig lenne kire büszkének lennünk!
Nem csak próféta, szent sem lehet senki a maga hazájában? Tény, hogy Árpád-házi Szent Erzsébetnek Nyugat Európában sokkal komolyabb kultusza van mint Magyarországon. Talán nem véletlenül, hiszen II. András és Gertrúd leánya Thüringiába ment férjhez, s élete 24 évének java részét ott töltötte. Első vőlegénye meghalt, s férje, Lajos sem élte meg a leányuk születését. Erzsébet a sorscsapások hatására gyászruhát, majd a ferencesekéhez hasonló szürke köntöst öltött. A legendák szerint sokat jótékonykodott, amit nem nézett jó szemmel a környezete, gyóntatója is lelki terror alatt tartotta, így akaratlanul hozzásegítette, hogy halála után négy évvel, 1235-ben helyet kapjon az anyaszentegyház szentjei között.
Erzsébet jelképe a rózsa – ha tehát a szobron, a képen megjelenik ez a motívum, biztosak lehetünk abban, hogy vele van dolgunk. A rózsa a legendájára utal, vagyis arra a jelenetre, amikor ruhájában éppen ennivalót igyekezett kicsempészni a várból a szegényeknek. A várudvaron azonban útját állták és kérdőre vonták, mit visz. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, majd leengedte a köntöse szegélyét. Isten nem akarta, hogy hazugságban maradjon, ezért az ételt rózsává változtatta át, így virág hullott a várudvar kövére.
Szent Erzsébet nagy tiszteletnek örvend Európában, különösen Németországban és Olaszországban. Itália déli részén nem a rózsa, hanem a hal is lehet jelképe, Róma alatt ugyanis létezik egy olyan változata a legendának, amelyben a rózsa helyett hal szerepel.
Mária és Erzsébet mellett a többi szenttel ritkábban találkozhatunk. Ennek oka az is, hogy például Margitot (IV. Béla leányát, Szent Erzsébet unokahúgát) csupán 1943-ban avatták szentté – bár a tiszteletét már a 18. században engedélyezték - így a múlt század közepén már nem alakulhatott ki komoly kultusza. Még rosszabb sors jutott testvérének, a szintén (1999 óta) szent Kingának, hiszen miután Lengyelországba ment férjhez, itthon alig ismerik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap