Szondi Várjátékok Drégelypalánkon
2009. július 8. 12:34 MTI
Haditechnikai fortélyokkal is megismerkedhetnek a Szondi Várjátékok résztvevői szombaton a Nógrád megyei Drégelypalánk középkori váránál - mondta el Pásztor Ildikó, a helyi művelődési ház igazgatója.
Korábban
A hollókői Szent László Vitézeinek viselet- és fegyverbemutatójával kezdődik a program, melyet ostromjáték követ. A vitézek élő történelemórán ismertetik a török kori szokásokat, törvényeket, erkölcsöket, és ízelítőt adnak a haditechnika fortélyaiból is. Középkori zenével szórakoztatja a látogatókat az Igricek együttes, Lázár Attila bábművész a bábelőadás mellett hangszerbemutatót is tart. Drégely várát Teszáry Károly, a Drégelyvár Alapítvány kuratóriumának elnöke mutatja be az érdeklődőknek.
Délután a vár alatti Schaffer-kúti tisztáson folytatódik a bajvívás és mulatság. Had- és kultúrtörténeti bemutatót tart az Egri Vitézlő Oskola és a Szent László Lovagrend, a történeti játékok keretében megválasztják a várkapitányt is. A Rétsági Árpád Egylet íjászbemutatója mellett lesz kézműves kirakodóvásár, középkori játszóház és életmódsátor. A Nomád-tábor területén két óránként szerveznek vezetett túrát, amelynek résztvevői megnézhetik a természeti és helytörténeti értékeket, de kipróbálhatják az íjászkodást is.
Drégely várának történelmi jelentősége a török betörésekhez köthető. Esztergom és Nógrád eleste után Várday Pál érsek a jobbágy származású Szondi Györgyöt nevezte ki a rossz állapotú vár parancsnokává. 1552. július 6-án Ali pasa 12-14 ezer fős hadseregével érkezett meg a vár alatti fennsíkra. Szondi György és katonái négy napon át védekeztek elszánt bátorsággal a túlerő ellen. Ezt a harcot énekelte meg a Szondy két apródja című költeményben Arany János.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyesült Államok
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat
- 7+1 híres merénylet a történelemből
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.