Középkori város épül Bikalon
2009. június 15. 14:47
Az ország legnagyobb turisztikai beruházása keretében a Pécstől 50 kilométerre lévő Bikalon 2010 tavaszán reneszánsz tematikus park nyílik. A Magyarország leghátrányosabb kistérségében megvalósuló élménykörút négy Baranya megyei települést érint.
Korábban
A kezdeményezés támogatási szerződését Márton György, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) igazgatója és Hargitai János, a megyei közgyűlés elnöke pénteken, Bikalon írta alá Danuta Hübner, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa és Varga István gazdasági miniszter jelenlétében.
A Baranyai Élménykörút projektben 1,7 milliárd forint európai uniós támogatással 2010-re erdei kerékpárút épül Pécs, Orfű és Abaliget között, reneszánsz élménybirtokot alakítanak ki Bikalon, “Rejtőzködő Borfalu” épül Mecseknádasdon, kajak-kenuzáshoz, vitorlázáshoz és egyebek mellett szörfözéshez alkalmas víziturisztikai-központot hoznak létre Orfűn - mondta el Feigli Ferenc, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke az aláírást követően.
Kollár László, a bikali élménybirtok tulajdonosa szerint "komoly erőfeszítéseket kell tennünk, hiszen Magyarország leghátrányosabb kistérségében kell megfelelnünk az EU-s elvárásoknak. A mögöttünk álló bő egy év - amióta az építkezés zajlik - azonban igazolta, hogy ezt össze tudjuk hangolni. Az EU nyújtotta támogatásra már a munkálatok elindulása óta számítunk, és nagy öröm számunkra, hogy mától ez biztosítva lesz. A Reneszánsz Élménybirtok első ütemének úgy 80%-a készült el eddig. 2010 tavaszától várjuk a közönséget, azonban az Élménybirtok szomszédságában található Puchner Kastélyszálló vendégei már bő egy hónap múlva részt vehetnek az úgynevezett főpróbákon, amelyeken egy kis ízelítőt kaphatnak a Reneszánsz Élménybirtok kínálatából”.
A Baranyai élménykörút Magyarország jelenlegi legnagyobb költségvetésű önkormányzati és civil kezdeményezésű turisztikai programja, amely 135 új munkahelyet teremt, hozzájárul a megye turisztikai vonzerejének növeléséhez, a térség lakói és vállalkozói pedig közvetlen haszonélvezői lehetnek a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa program generálta idegenforgalomnak.
A DDRFÜ 2007/2008-ban 20 pályázat meghirdetésével, 18 kiemelt projekt támogatásával 110 milliárd forint forrás felhasználását tette lehetővé. Ezen összeg több mint fele az Új Magyarország Fejlesztési Terv Dél-dunántúli Regionális Operatív Programja keretösszegének és 250 beruházás megvalósulását jelentette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.