Közterekről és szobrokról vitáznak Erdélyben
2009. május 28. 16:11 MTI
Vitanapot tartottak az aradi polgármesteri hivatalban a városháza előtti téren álló, az 1989-es romániai forradalom résztvevőinek emléket állító Forradalmárok Emlékművének jövőjéről. Ezzel párhuzamosan a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul tér átnevezésére tett javaslatot Édler András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség helyi önkormányzati képviselője. A román fejedelem helyett szerinte arról a Vaszi Jánosról nevezhetnék el a teret, aki egy 25 évvel ezelőtti, a téren álló szobor ellen végrehajtott robbantásban halt meg.
Korábban
A vitán meghívott szakemberek, képzőművészek, Az 1989 Decemberi Forradalmárok Arad Megyei Alapítványának (FJARD) vezetői vitáztak Gheorghe Falca polgármesterrel - írta a Nyugati Jelen című aradi napilap internetes oldalán. A városvezetés két javaslattal állt elő: a villamosvágányok felújítása idejére költöztessék el az emlékművet egy új helyre, és egy Aradhoz méltóbb emlékmű készüljön el decemberre, a forradalom 20. évfordulójára.
A vitán részt vevők két táborra szakadtak: Duka Attila és Gheorghe Curta, a FJARD részéről hallani sem akar költöztetésről vagy új emlékműről. A másik tábor elméletileg egyetértett volna azzal, hogy a városháza mögötti parkban, méltóbb helyen legyen egy új emlékmű, ahol a mostani helyszínnel ellentétben könnyen megközelíthető lenne. Egyelőre a helyén marad az emlékmű, de Gheorghe Falca nem mondott le arról a tervéről, hogy a város átvegye a FJARD-tól, és befejezze az emlékművet, vagy saját pénzén újat emeltessen.
Sepsiszentgyörgyön Édler András úgy véli, hogy a románságot nem érdekli a tér sorsa. Két éve akadozik a felújítása, és többszöri megkeresésre sem sikerült elérni, hogy a román kormánypárti politikusok pénzt szerezzenek a munkálatokra - írja az Új Magyar Szó című bukaresti és a Krónika című kolozsvári napilap internetes oldalán.
"Úgy tűnik, a megye román politikusait nem érdekli a Mihai Viteazul tér sorsa. Következésképpen az itt élő románságot sem érdekli, hiszen ha másként lenne, biztosan nyomást gyakoroltak volna képviselőikre" - nyilatkozott az Új Magyar Szónak Édler András, aki úgy véli, eszerint nem jelentene problémát a tér átnevezése. A képviselő azt is elmondta keddi sajtótájékoztatóján, hogy Vaszi Jánosnak hívták azt a kisfiút, akinek 25 éve a Mihai Viteazul-szobor alá helyezett bomba okozta a halálát. Édler szerint helyi népszavazáson kellene dönteni, hogy át akarják-e nevezni a teret Vaszi János térnek. A képviselő írásban nyújtotta be javaslatát Antal Árpád polgármesternek.
A téren valamikor az 1848-49-es szabadságharc hősének, Gábor Áronnak a szobra állt. Helyére bukaresti utasításra került a Mihai Viteazul-szoborcsoport. A 12 éves Vaszi János 1984-ben feltehetően azért veszítette életét, mert az akkori állambiztonsági szervek bombát helyeztek a szoborcsoport talapzatára, azzal a céllal, hogy okot szolgáltassanak a helyi magyar vezetők leváltására. Petre Strachinaru, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi politikusa tavaly parlamenti interpellációjában arra hívta fel a figyelmet: tisztázni kell, hogy a szoborrobbantást nem a magyar szélsőségesek követték-e el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap