Irodalmi szenzáció lehet Tolkien elveszett verseskönyve
2009. május 18. 16:16 MTI
Nagy irodalmi szenzációt keltett egy ötszáz versszakból álló elbeszélő költemény megjelenése Londonban: a Sigurd és Gudrun legendája (The Legend of Sigurd és Gudrun), amely a Harper and Collins gondozásában került a könyvesboltokba, J.R.R. Tolkien eddig ismeretlen műve.
Korábban
A művet a szerző fia, Christopher Tolkien jelentette meg. A 84 éves, Franciaországban visszavonultan élő utód a The Guardian című angol lapnak faxon adott interjújában elmondta, hogy apja a poémát valószínűleg az 1930-as évek elején írta, amikor irodalmat tanított az oxfordi egyetemen, bár létezését nem jelzi egyetlen megőrzött levél vagy dokumentum sem. A kéziratban alig van javítás, ami azt jelenti, hogy egy végleges változatról van szó.
A költemény „szenvedélyes és titokzatos északi legendát” dolgoz fel: Sigurd történetét, a nibelungok bukását és Brünnhilde walkür szabadulását meséli el. A művet Christopher Tolkien magyarázatokkal, apja nagyszerű, a középkori északi költészetről szóló előadásával együtt jelentette meg. Véleménye szerint a költemény nem könnyű olvasmány - ezt a kiadó is megerősítette -, de élvezettel fogják olvasni azok, akik értékelik és csodálják A Gyűrűk Urának alkotóját.
Christopher Tolkien 1973-ban elhunyt apja kifejezett kérésére foglalkozik az irodalmi hagyaték gondozásával. Két évvel ezelőtt jelentette meg a Húrin gyermekei című művet apja feljegyzései és nem publikált szövegei alapján. A könyv egymillió példányban fogyott el. Maga soha nem írt regényt, de büszke arra, hogy segített apjának a kéziratok javításában. Kiskorában két pennyt kapott minden olyan hibáért, amelyet A hobbitban talált. Amikor pedig két évig Dél-Afrikában részt vett harcipilóta-kiképzésen, apja fejezetenként megküldte neki A Gyűrűk Urát, és tanácsait is kikérte. Végül a fiú több javaslata is bekerült a regényfolyamba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap