Kiadták a németeknek az SS Rettegett Ivánját
2009. május 14. 12:54 MTI
Egy 1942-ben kiállított SS-igazolvány képezi a legfontosabb tárgyi bizonyítékot John Demjanjuk ellen, akit azzal vádol a müncheni ügyészség, hogy 1943 tavaszától őszéig lágerőrként dolgozott egy koncentrációs táborban, és közreműködött több tízezer zsidó meggyilkolásában.
Korábban
Az 1393. sorszámot viselő, az SS trawniki (Lengyelország) kiképzőtáborában kiállított igazolványon jól olvasható az a szolgálati megjegyzés is, hogy tulajdonosát, Ivan Demjanjukot 1943. március 27-én "átvezényelték" Sobiborba. Az ottani tábor pedig - ellentétben a nácik által létrehozott koncentrációs táborok többségével - kifejezetten haláltábor volt. Míg a "munkatáborokban" csak a dolgozni képtelen foglyokat gyilkolták meg, addig a haláltáborokba küldött zsidóknak, romáknak semmi esélyük nem volt az életben maradásra. Ezzel mind a német (SS) tisztek és parancsnokok, mind a megszállt államokból toborzott (ukrán, észt, lett, litván, lengyel) segédszemélyzet tisztában volt.
Emiatt - a munkatáborok egykori őreivel ellentétben - Demjanjuk nem hivatkozhat arra, hogy nem tudott a foglyok módszeres legyilkolásáról - mutatott rá az ARD televízióban Kurt Schrimm német főügyész. A ludwigsburgi ZANSV (náci bűntettek felderítését végző központi hivatal) vezetője a közszolgálati adóban leszögezte: mindazok, akik Sobiborban (illetve Majdanekben, Treblinkában, Belzecben, Auschwitz-Birkenauban, vagyis a náci haláltáborokban) szolgáltak, bűnrészesek voltak. Schrimm nem zárta ki, hogy Demjanjuk után még további "kis halak" perbe fogására is sor kerülhet.
A sobibori táborból 1943 októberében megszökött rabok később arról számoltak be, hogy a zuhanyozóknak álcázott gázkamrákat 20-30 SS-legény és mintegy 120 "trawniki" segéderő üzemeltette. Ebben a táborban, amely 1942 tavasza és 1943 ősze között működött, összesen körülbelül negyedmillió zsidót gyilkoltak meg. A szovjet hadifoglyokból toborzott segéderők az SS parancsait hajtották végre: közreműködtek a gettók kiürítésében, a zsidók bevagonírozásában, illetve a célállomások vasúti rámpáiról a gázkamrákba hajtásában. Ők működtették a gázkamrákat, és részben ők adták a tömeges agyonlövések kivégzőosztagait. A Szovjetunióban utóbb mintegy ezer "trawnikit" állítottak bíróság elé; kollaboránsként csaknem mindegyiküket elmarasztalták, néhányukat ki is végezték.
Németországban viszont jóval enyhébb volt a bírói szigor. 1965-ben például Hagenben fogtak perbe 12 főt a sobibori tábor SS-személyzetéből (ők tehát valószínűleg Demjanjuk feljebbvalói voltak). A vádlottak közül ötöt fölmentett a bíróság. "Normál esetben" a gyilkoló gépezet alsó szintjén tevékenykedő személyek ellen még vádat sem emeltek - idézte a Frankfurter Allgemeine Zeitung a 60-as évek közkeletű hozzáállását a náci bűnözők tetteihez.
Demjanjukra először a 70-es években figyeltek föl az Egyesült Államok hatóságai, miután rájöttek, hogy a világháború után befogadott külföldiek között számos "segéderő" is amerikai állampolgársághoz jutott. Az ukrán férfi SS-igazolványát az egykori kollaboránsok leleplezése végett létrehozott OSI (Office of Special Investigations) a szovjetektől kapta meg. Az igazolványkép alapján a treblinkai haláltábor néhány egykori foglya Demjanjukban vélte fölismerni a tábor egy szadista őrét, aki Rettegett Iván gúnynéven volt közismert. Demjanjukot az amerikai hatóságok 1986-ban kiadták Izraelnek, egy jeruzsálemi bíróság két évvel később bűnösnek mondta ki. A halálos ítélet kimondása a levegőben lógott. Életben maradását a vádlott a Szovjetunió felbomlásának köszönhette.
Az 1991 után hozzáférhetővé vált levéltárakból új dokumentumok kerültek elő. Ráadásul mentőtanúk is akadtak, akik azt vallották: nem Demjanjuk, hanem egy bizonyos Ivan Marcsenko volt a treblinkai tábor rettegett szadista őre. (Ő még a háború alatt meghalt.) Az izraeli legfelsőbb bíróság így 1993-ban megsemmisítette az ítéletet, és a "nem annyira rettegett Iván" (mint megfigyelők akkoriban írták) visszatérhetett az Egyesült Államokba, visszakapva amerikai állampolgárságát.
Szükség van-e még egyáltalán egy náci "kis hal" müncheni büntetőperére? - tett föl a kérdést az ARD televízió. Igen - válaszolt a hétfő esti Tagesthemen adásban Georg Hafner újságíró. Szükség van, mégpedig azért, mert a gyilkosság nem évül el - tömeggyilkosság pedig különösen nem. Szükség van azért is, mert a német igazságszolgáltatás már túl sok tettest hagyott futni trehányságból, gondatlanságból, cimboraságból vagy eltussolási szándékból. És azért is szükség van Demjanjuk perére, mert a tettesek vallomásai újfent bizonyítékkal szolgálnak a zsidók terhére elkövetett tömeggyilkosságokra, amelyeket ma egyesek el akarnak felejteni, mások pedig nem hajlandók tudomásul venni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap