Barokk csillogás és művészeti kavalkád
2009. május 7. 18:57 MTI
Joseph Haydn halálának 200. évfordulója alkalmából a zeneszerző mecénását, Esterházy "fényes" Miklóst és korát bemutató kiállítás nyílik május 22-én a fertődi Esterházy-kastélyban - mondta el Varga Kálmán, a Műemlékek Nemzeti Gondnokságának igazgatója
Korábban
A nagyszabású tárlat a Haydn-év kapcsán tiszteleg a bőkezű mecénás előtt, megidézi a hercegi udvart, az egykori vigasságokat, az akkori tündérvilágot és a kort, amelyben a zeneszerző életműve létrejöhetett - ismertette az igazgató. Varga Kálmán rámutatott: a tárlat képet ad a herceg személyiségéről, sokoldalú tevékenységéről. Ezt azért tartják fontosnak, mert manapság csupán az a közhelyes kép él az emberekben, hogy pazarló, pompakedvelő főúr volt - innen ered egyébként a fényes jelző.
Azt viszont kevesen tudják róla, hogy a nemes testőrség kapitányaként a katonai alakulatot műveltségi intézménnyé formálta, amely lehetőséget nyújtott a testőríróknak tehetségük kibontakoztatására. A művészetek elkötelezettjeként felkarolta a festészetet, a színházi kultúrát és természetesen a zenét. Gyarapította a hercegi udvar képgyűjteményét, unokája, II. Miklós pedig ebbéli ambícióját folytatva a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét alapozta meg. Eszterházán adták elő Magyarországon először az 1770-es években Shakespeare drámáit, az Othellót és a Lear királyt.
A kiállításon az érdeklődők elé tárják az előadásokhoz készült librettókat, amelyeket a 400 fős befogadóképességű operaház minden nézője megkapott. Ezekből a páholykönyvecskékből megismerhették a szereposztást és olvashatták a színpadon felhangzó szöveget.
A zene és Esterházy Miklós kapcsolatát legérzékletesebben Jospeh Haydn munkássága fémjelzi. A komponista legtermékenyebb alkotói korszaka ugyanis az egykori Eszterházához, a mai Fertődhöz kapcsolódik, amikor Haydn a herceg szolgálatában állt. A kastély egyik termét úgynevezett kvartett teremmé rendezik be, hiszen a vonósnégyes műfaja Haydn nevéhez kötődik - jegyezte meg az igazgató.
A bemutatandó anyag döntő többsége hazai közgyűjteményekből származik. Ezek körét néhány külföldön őrzött kép digitális másolata egészíti ki. Ebben a formában láthatják majd az érdeklődők egyebek között a venezuelai szabadságharcos Mirandának a caracasi nemzeti galériában kiállított portréját. Abban a teremben állítják ki, ahol a kastély egykori nevezetes vendégeinek képeit vonultatják fel. A jövő szeptemberig látogatható kiállítás megrendezése 30 millió forintba kerül. További mintegy 40 millió forintot fordítanak a korszerű kiállítási infrastruktúra megteremtésére, amelynek előnyeit a későbbi tárlatoknál is kamatoztathatják.
Varga Kálmán kitért arra, hogy a május 22-iki program különös színfoltja lesz, hogy szimbolikusan visszaadják a település régi nevét. Monogramos, koronás határköveket állítanak fel a településre bevezető főút mentén, s a köveken a régi elnevezés, Eszterháza olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.