Megnyílt a Digitális Világkönytár
2009. április 22. 14:50 MTI
A legkorábbi kínai írástól, az úgynevezett jóscsontoktól az Újvilág első térképéig számtalan érdekesség érhető el az interneten a Digitális Világkönyvtárnak köszönhetően, amelynek létrejöttét kedden jelentették be az ENSZ oktatási, tudományos és kulturális szervezetének párizsi székházában.
Korábban
A World Digital Library (WDL) projekt, amelyben az UNESCO mellett 32 könyvtár és kutatóintézet vesz részt, nem kíván a Google vagy a Wikipédia versenytársa lenni, csupán a fiatalok érdeklődését akarja felkelteni a betű iránt. "Vissza kell térni a könyvekhez" - hangsúlyozta az amerikai kongresszusi könyvtár képviseletében James Billington, aki szerint az emberi kultúra legősibb dokumentumai kerülnek fel a világhálóra, olyan ritkaságok, amelyek másutt nem elérhetőek.
A honlap, amelyre tucatnyi ország írásos ritkaságai érhetők el, hét nyelven - angolul, arabul, kínaiul, franciául, spanyolul, portugálul és oroszul - olvasható. A világhálóra felkerültek az úgynevezett kínai jóscsontok: ez a legrégebbi kínai írás, amelyről már biztosan tudni, hogy írás. A nehezen érthető jóscsontok szövege a késői Sang-dinasztia idejéből, i.e. 1200 környékéről származik. A 2500 ismert írásjelből csak körülbelül 1400 azonosítható későbbi kínai írásjelekkel, ezért ezeket el tudják olvasni.
Az érdekességek között szerepel az Újvilág 1562-es térképe, ahogy egy 11. századi szerb kézirat is. Digitalizáltak korai fényképeket, filmeket és hangfelvételeket is. Kategóriánként csupán néhány száz szócikk kerül fel a világhálóra, a projekt ugyanis nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekszik. Ez látszik a katalógusban is, ahol egyetlen kattintással felfedezhetjük, hogy milyen magyar vonatkozású emlékek szerepelnek a digitális környvtárban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.