A lengyel püspökök végleg lezárták az ügynökkérdést
2009. március 12. 09:49 MTI
A lengyel püspöki kar végérvényesen leszámolt a kommunista múlttal, úgy döntvén, hogy többé nem foglalkozik a katolikus papok és a lengyel kommunista titkosszolgálat (SB) közötti együttműködéssel kapcsolatos ügyekkel - közölte a lengyel katolikus püspöki konferencia.
Korábban
A testület úgy fogalmazott közleményében, hogy tevékenységüket a jövőben a pásztori munkára óhajtják összpontosítani, és nem kívánnak állást foglalni a titkosszolgálattal való esetleges együttműködésről szóló dokumentumokról.
E döntés annak nyomán született, hogy Tarcisio Bertone bíboros vatikáni államtitkár (kormányfő) levelet intézett a lengyel egyházhoz. Levelében megállapította, hogy nincs ok azzal vádolni a lengyel püspöki kar tagjait, hogy együttműködtek az SB-vel. A Vatikán arra a jelentésre alapozta álláspontját, amelyet a lengyel püspöki kar készített a kommunista titkosszolgálat levéltári anyagairól a katolikus papokkal való együttműködést illetően.
Két évvel ezelőtt, 2007 januárjában lemondott tisztségéről Stanislaw Wielgus, Varsó új érseke, miután kiderült róla, hogy a kommunista rendszer idején a lengyel titkosszolgálat informátora volt. A nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint a főpapot már 1967-ben beszervezte a titkosrendőrség, amikor még a lublini katolikus egyetem filozófia szakos hallgatója volt, sőt, "különleges ügynöki kiképzést" is kapott.
Az ügy mély válságot robbantott ki a lengyel katolikus egyházban. Ennek nyomán minden lengyel püspök múltját átvilágította egy különleges bizottság, de a vizsgálatok eredményét nem hozták nyilvánosságra. Történészek és újságírók több esetet is feltártak, amikor papokról, köztük püspökökről derült ki az ügynökmúlt, de az egyház gyakorlatilag mindig elutasította, hogy ezekkel az ügyekkel foglalkozzon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap