Korszakhatárként emlékezünk a változás évére
2009. március 6. 10:03 MTI
Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltozás idején az összefogás, a szolidaritás tette lehetővé a kelet- és közép-európai országok számára az elindulást a demokrácia felé, s a mostani globális válságból való kilábalásban is az összefogás jelentheti az egyetlen esélyt - jelentette ki az budapesti nemzetközi konferencián elhangzott megnyitó beszédében csütörtökön Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
Korábban
A rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából a Demokratikus Átalakulásért Intézet (ICDT) kilenc budapesti - az amerikai, brit, osztrák, cseh, francia, lengyel, német, olasz és szlovák - nagykövetséggel karöltve nemzetközi konferenciát rendezett a demokratikus átalakulásról.
Az Olasz Kultúrintézetben zajló "1989: A változás éve" című konferencián olyan politikusok, diplomaták és történészek szólalnak fel, akik személyesen is részesei lehettek az eseményeknek. Az előadók között van Jeszenszky Géza volt külügyminiszter, Bogdan Lis, az egykori neves lengyel ellenzéki aktivista, a gdanski Szolidaritás Alapítvány elnöke, parlamenti képviselő, Markus Meckel, a Német Demokratikus Köztársaság volt külügyminisztere, Maciej Kozminski volt budapesti lengyel nagykövet, Donald B. Kursch, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének volt első beosztottja vagy Friedrich Bauer, Ausztria volt moszkvai nagykövete.
A ICDT - mint igazgatója, Gyarmati István elmondta - négy éve létezik, feladata a demokratikus átmenet tapasztalatainak átadása a demokrácia felé törekvő országok számára. A csütörtöki konferenciának is az a fő célja, hogy a tárgyalásos átmenet kelet-közép-európai tapasztalatait átadja, hogy az érintett országok azokat felhasználva, a hibákból okulva megtalálják a számukra legmegfelelőbb megoldásokat.
Szekeres Imre felidézte az 1989-es "konszenzusos rendszerváltás" folyamatát, amelyben neki, "mint az akkori állampárti reformmozgalom képviselőjének" személyes szerepe volt. Emlékeztetett arra, hogy 1989 előtt, a Varsói Szerződés idején Magyarország és Olaszország éppen egymás megtámadására dolgozott ki haditerveket egy katonai konfliktus esetére, ma azonban ugyanannak a katonai szövetségnek, a NATO-nak a tagjaként a szlovén hadsereggel együtt egy közös szárazföldi alakulatot tartanak fenn. A húsz évvel ezelőtti válsággal ellentétben - emelte ki - most azonban globális válság van, amelyre globális megoldásokat kell találni.
Ebben fontos szerepe lehet a NATO-nak, s a válság leküzdésében éppen a kelet-európai tapasztalatok felhasználása segíthetne a legtöbbet. A miniszter szerint a globális válság bizonyosan maga után vonja biztonságérzetünk romlását, de már egy olyan korszakban, amikor nem fenyeget fegyveres konfliktus kirobbanásának veszélye. A biztonság megteremtésében fontos lépésnek nevezte a NATO stratégiai légi szállító ezredének magyarországi befogadását.
Vitányi Iván parlamenti képviselő (MSZP), az ICDT kuratóriumának elnöke beszédében kiemelte: ha azt akarjuk, hogy felzárkózzunk a világ fejlettebb részéhez, meg kell fordítani gondolkodásunk irányát. Azt kell keresnünk, ami összeköt, nem pedig azt, ami elválaszt, ez az elmúlt húsz év fő tanulsága.
Jeszenszky Géza előadásában úgy vélte, hogy 1989 korszakhatárként fog bevonulni a világtörténelembe. A rendszerváltást szerinte döntően Magyarország és Lengyelország 1989-es kapcsolata döntötte el, s a meghatározó politikusok mellett abban meghatározó szerepe volt a "csendes társadalmi többségnek", amely a bázisa volt az átalakulásnak. Bogdan Lis a lengyelországi, Markus Meckel pedig az NDK-beli átmenet tapasztalatairól beszélt előadásában, kiemelve az átalakulás békés jellegét.
A konferencia ma előadásokkal és panelbeszélgetésekkel folytatódik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap