Százmilliót ér a kiállított tévnyomat
2009. január 15. 10:28 MTI
Százmilliós értékű bélyegritkaság látható szerdától a budapesti Bélyegmúzeumban: az úgynevezett Nagymánya-tévnyomatot, amelyet eddig még soha nem láthatott a nagyközönség, felfedezésének 70. évfordulója alkalmából állította ki a múzeum.
Korábban
Mint azt Szabó Jenő muzeológus a megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, a Magyar Királyi Posta a Bécsi döntés emlékére bocsátotta ki az 1938-as Szent István-emlékkiadás egy felülnyomott változatát. A bélyegen a "HAZATÉRÉS 1938" szöveg volt olvasható, ez a felülnyomat maradt le a gyártás során az egyik ívről, amely 1938. december 1-jén ki is került a forgalomba, a felvidéki Nagymánya község postájára.
A tévnyomatot 70 éve, 1939 tavaszán fedezték fel, akkorra azonban a nagyobb részét már eladták, így az azonnali visszavonást követően az ívben eredetileg szereplő 100 bélyegből 38 került a nagymányai postáról a Bélyegmúzeumba. Ezek közül hetet legális úton elajándékoztak, több bélyegnek pedig nyoma veszett, így ma a múzeumban összesen 25 darab található, közülük 24 egy tömbben.
Visnovszki Gábor, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: ennek a nemzeti ritkaságnak az értéke felbecsülhetetlen, hiszen a most kiállítotton kívül nem létezik egységes tömbben ez a tévnyomat, egyes szakértők a tömb értékét 300-500 millió forintra becsülik, az aukciókon a használt darabok is kétmillió forint körüli áron kelnek el. A bélyegritkaságot állagának megóvása érdekében csak rövid időre állítják ki: a Nagymánya-tévnyomat február 1-jéig látható a múzeumban.
Arra a kérdésre, hogy eddig miért nem láthatta a nagyközönség a bélyegritkaságot, Szabó Jenő elmondta: a Bélyegmúzeum hatalmas anyagának feldolgozása óriási munka, de a felfedezés 70. évfordulója jó alkalmat adott ennek a ritkaságnak a bemutatására. Szavai szerint a múzeum a jövőben is tervez hasonló kiállításokat, hiszen Magyarországon eddig háttérbe szorultak az ilyen bélyegritkaságokat bemutató tárlatok.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05