Megáldották a szegedi Dóm felújított főkapuját
2009. január 11. 15:37 MTI
Megáldotta Juliusz Janusz érsek, pápai nuncius a szegedi Dóm egy éve gyújtogatásban súlyosan megrongálódott, mostanra felújított főkapuját szombaton - tájékoztatott a dóm plébánosa.
Kondé Lajos elmondta: a munkálatokat szeptemberben - több mint nyolc hónappal a gyújtogatás után - kezdték meg, miután a műemléki felújítás szigorú követelményeinek kellett megfelelni. A kapu Kovács Jenő szegedi születésű, jelenleg Abonyban élő szobrászművész munkája, a bejárat melletti kőoszlopokat pedig Szigeti Márton faragta újra. A csaknem tizenöt millió forintos költséget - mivel a templom biztosítva volt - a biztosító fedezte, de a közvetett költségekhez a hívek egyéni adományaikkal is hozzájárultak.
Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök hangsúlyozta: az egy évvel ezelőtti szomorú esemény mozgatórugóit máig nem ismerni, de mégis "örömteli, boldog bűnt" követtek el, hiszen az eredetinél is szebb lett a helyreállított főkapu. Az eseményen megjelent Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek, Gyulai Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyéspüspök, és több más egyházmegye püspöke is, így Pápai Lajos, a győri, Pénzes János, a szabadkai, Spányi Antal, a székesfehérvári, Németh László, a nagybecskereki, Martin Roos, a temesvári, Mayer Mihály, a pécsi és Bosák Nándor, a debreceni egyházmegye vezetője.
A szegedi Dóm bejárata előtt felállított Betlehemet 2007. december 27-én éjszaka ismeretlen tettesek felgyújtották. Mire a tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat, több mint tízmillió forintos kár keletkezett. Megsemmisült a Betlehem, megrongálódott a templomkapu faszerkezete, az azon található bronz dombormű, az áthidaló gerenda, és a kapu melletti faragott oszlopok is megsérültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.