Végre megépülhet a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely
2008. december 3. 11:34 MTI
Megkezdődhetnek jövőre a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely kivitelezési munkálatai - közölte Szili Katalin a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány kuratóriumának keddi, székesfehérvári zárt ülését követően.
Korábban
Az Országgyűlés elnöke, aki a közalapítvány kuratóriumának elnöke is egyben, elmondta: a szükséges és elégséges feltételek megvannak ahhoz, hogy Székesfehérvár kiemelt - Királyi séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron elnevezésű - projektje, amelynek része a Nemzeti Emlékhely kialakítása is, megkapja a pályázaton elnyert támogatást.
A projektről csütörtökön egyeztet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, majd azt követően jövőre megkezdődhet, 2010-ben pedig be is fejeződhet a Nemzeti Emlékhely építése - tette hozzá Szili Katalin. Mint elmondta, keddi ülésén a kuratórium a projekttel kapcsolatos kérdések áttekintése mellett új elnökhelyettest is választott: a posztot - a Fejér Megyei Múzeumok élén történt igazgatóváltás miatt - ezentúl Demeter Zsófia igazgató tölti be.
Székesfehérvár önkormányzata a Királyi séta - Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron címet viselő kiemelt projekthez - amelynek része az egykori koronázások és királyi temetkezések helyszínén kialakítandó Nemzeti Emlékhely is - tavaly nyerte el az európai uniós támogatást. A teljes projekt megvalósítása 2,3 milliárd forintba kerül, s abból mintegy egymilliárd forint a Nemzeti Emlékhely fejlesztését szolgálja. A tervek szerint ebből az összegből megvalósul a romterület védelme, bemutatása, a kőemlékeket bemutató múzeum létrehozása, valamint a rommező egy részének lefedése és a hajdani bazilika monumentalitását érzékeltető "építészeti jel", jelképes szelvény felépítése.
Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár szocialista polgármestere szerint olyan Nemzeti Emlékhely valósulhat meg, amely méltó lesz a hely történelmi jelentőségéhez, s talán mindenki számára elfogadható lesz.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap