Kínából származik a legrégibb marihuána
2008. december 1. 11:48
A kínai kutatók, egy, az ország északnyugati részén található sírban megtalálták a világ legrégibb marihuána-készletét - tudhatjuk meg egy most publikált tanulmányból.
Korábban
A Hszincsiangban fellelt vadkender 2700 éves és azt pszichoaktív hatása miatt termeszthették, nem pedig ruházkodási céllal - számoltak be róla a kutatók a Journal of Experimental Botany című szakfolyóirat legújabb számában. A 789 gramm szárított kannabiszt egy világos hajú, kékszemű, fehér bőrű férfi mellett találták meg, aki az északnyugat-kínai gusi kultúra sámánja lehetett. A 45 év körüli sámán mellett egy bőr kosarat, egy fából faragott kupát is találtak, amelyek a túlvilági élethez lehettek szükségesek.
A különösen száraz klíma miatt akár a sámán maradványai, akár a marihuána különösen jó állapotban maradtak fenn, ezért a kutatók korábban nem tapasztalható alapossággal vizsgálhatták meg a még mindig zöld színű szert. Dr. Ethan B. Russo neurológus, a tanulmány egyik szerzője szerint a mostani tanulmányok alapján ez a legrégibb nyoma annak, hogy a világon bárki kannabiszt használt volna.
A marihuána használatának nyomai az ókorba nyúlnak vissza: ahogy azt áttekintő cikkünkben is bemutattuk, az ókori Egyiptomtól Hérodotoszig sok helyen hivatkoznak a kenderre. Ennek azonban egész mostanáig nem volt nyoma, és ez az első lelet, amit szakértők is megvizsgálhattak.
A 18 - többségében kínai - kutató a kannabiszon a radiokarbonos kormeghatározás mellett genetikai vizsgálatokat is végzett, illetve a magok közül 100-ból új növényt is próbáltak hajtatni, ez utóbbi azonban nem sikerült. Az viszont kiderült, hogy a marihuánában nagyon magas volt a THC tartalom, annak pontos arányát azonban a minták kora miatt nem lehetett megállapítani. szintén nem lehetett megállapítani, hogy a szert milyen módon használták, hiszen a sírban semmilyen ehhez szükséges pipát, vagy segédeszközt nem találtak.
A vizsgálatok nem voltak egyszerűek: azokra a Sativexet, egy kannabisz származékokból készülő fájdalomcsillapítókat gyártó cégnél került sor, Anglia déli részén egy szigorúan titkos helyen. Arra azonban 11 hónapot kellett várni, hogy a kínai hatások engedélyezzék a kannabisz elszállítását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap