Korszerűsítik a régi pekingi belvárost
2008. november 21. 16:07 MTI
Duplájára növeli a pekingi városvezetés a régi belváros védelmére fordítható összeget. A hagyományos kínai belső udvaros házakra és az ezeket összekötő, szinte csak gyalog járható keskeny utcákra (hutong) közel kétmilliárd jüant (63 milliárd forintot) költenek.
Korábban
A jövőre induló beruházás megközelítőleg húszezer pekingi család életét érinti, akiknek egyharmadát a felújítás után új helyre költöztetik - közölte Csen Kang (Chen Gang) pekingi alpolgármester. "A lakók közül sokan panaszkodtak a beázó tetőkre, a tűzveszélyre, az öreg elektromos vezetékekre, és a közös mosdók okozta kellemetlenségekre" - mondta Csen, hozzátéve, hogy a lepusztult és életveszélyessé vált épületek két-három évben belül tűnhetnek el Peking belvárosából.
A város vezetése a lakók jogainak védelmében - és, hogy elkerülhető legyen a házak tömeges lebontása, illetve átalakítása - az ingatlanfejlesztő vállalatokat ki fogja tiltani a koratavasszal kezdődő helyreállítási munkálatokból. A kormányzat a középületek esetében a teljes költséget, a magánházak esetében pedig a kiadások felét állja. Az egy évvel ezelőtt mintegy 1 milliárd jüan (31,5 milliárd forint) költséggel indított felújítási program keretében az egykori tiltott város szomszédságában 44 hutong 10 576 családjának 1954 ingatlanja szépült meg, minden lakást saját mosdóval és vezetékes ivóvízzel láttak el.
A városvezetés szerint vigyázni fognak a hutongok klasszikus megjelenésére, amelyek a felújítás után is megőrzik történelmi és kulturális arculatukat. Peking belvárosában még mintegy 2 millió négyzetméteren maradtak fenn régi lakóházak, amelyeknél nem a homlokzati átalakításra, hanem a belső korszerűsítésre törekednek - mondta a pekingi építészeti bizottság vezetője. A tervek szerint a belváros túlzsúfoltsága miatt a 20 ezer család egyharmada nem költözne vissza annak ellenére, hogy a kormány senkit sem kényszerít az otthona elhagyására. Akik úgy döntenek, hogy végleg költöznek, azoknak a város külső kerületeiben a jelenleginél kedvezőbb feltételekkel biztosítanak új otthonokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap