Kétmilliárd forint egy befejezetlen portréért
2008. október 20. 21:00 MTI
Lucian Freud barátjáról és kollégájáról, Francis Bacon brit festőművészről festett két ismert portréjának egyike kelt el vasárnap egy londoni árverésen 5,4 millió fontért (1,9 milliárd forintért).
A Christie's aukciósház szakértői értékelése szerint a festmény a két 20. századi brit festőfejedelem meghitt, inspiráló barátságába enged bepillantást a szemlélőnek. Az 1952-ben festett másik Bacon-portrét húsz évvel ezelőtt ellopták egy berlini galériából, és soha többé nem került elő.
A pszichológus Sigmund Freud unokája 1933-ban emigrált Angliába, és a második világháború után kezdett festeni. 1945-ben ismerkedett össze Baconnel, és közeli jó barátokká váltak. Az egymásról festett képek még erősebbé tették ezt a kötődést. Bacon gyakran rajzolta meg Freudot, míg Freud mindössze két portrét festett barátjáról. Vasárnap az 1956-57-ben készült második mű került kalapács alá.
A munka nem készült el teljesen: a képen csupán a lefelé tekintő Bacon arca látható, körülötte fehérség halvány vázlatvonásokkal. A szakértők szerint Bacon Tangerbe rohant szerelme, Peter Lacy után, Freud ezért nem tudta befejezni a festményt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap