Kőkori mindennapok Tiszaszigeten
2008. szeptember 17. 09:04
Tiszasziget község déli szélén található agyagbánya területén 2008. július 11-21. között leletmentő feltárásra került sor a községi önkormányzat megbízásából - számolt be a felfedezésről Pópity Dániel régész a Móra Ferenc Múzeum oldalán.
A Tisza árterületéhez tartozó, egykor vízzel övezett magaslaton az újkőkor végén élt (i.e. 5. évezred) népesség, az un. Gorzsa-csoport településének maradványaira bukkantak - írta a régész.
A 207 négyzetméter nagyságú területen folytatott munka egyik legjelentősebb eredménye egy cölöpszerkezetes hosszúház részletének előkerülése volt. Az illegális bányatevékenység miatt részben már elpusztított ház hosszúságát már nem ismerhetjük meg, szélességét azonban a megmaradt cölöphelyek alapján 5,5 méterre tehetjük.
Az épület jelentőségét tovább növeli a ház közepén elhelyezett építési áldozatnak meghatározható lelet-együttes. A három ép edényből és egy faragott kőből álló tárgy a ház építésekor kerülhetett az épület középső tartóoszlopának tövébe. A ház és a lakók védelmét szimbolizáló tárgyak, előkerülése túlmutat a 6000 éves falu mindennapjain, hiszen ezeken a tárgyakon keresztül lehetőség nyílik arra, hogy bepillantást nyerjünk a korszak emberének hiedelemvilágába.
Az itt élt közösség változatos emlékanyaga a ház körül elhelyezkedő nagyméretű agyagnyerő gödrökből került elő. A konyhai hulladékokkal feltöltődött beásások kiiszapolt földjéből számos kerámiaedény töredéke (köztük díszített tálak és csészék), pattintott kőeszközök, állatcsontok, növényi maradványok kerültek elő. A megmentett leletanyag feldolgozása közelebb visz a késő neolit emberek életmódjának megismeréséhez.
Képek és további részletek
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap