Tovább óhajthatjuk a szépséget
2008. július 31. 16:16
Meghosszabbították A szépség óhajtása című kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeumban; a barokk öltözködés-kultúrát bemutató tárlat így augusztus 3. helyett augusztus 20-ig látható.
Korábban
A májusban nyílt kiállításon, amelyet eddig több tízezer látogató keresett fel, selyemcipellők, színes sálak, arany főkötők, gyöngyös párták, gyémántos övek, ragyogó ékszerek, aranyzsinóros férfi csizmák, ékköves cipőcsatok, türkizes forgók árulkodnak arról, hogy miképp óhajtották szebbé varázsolni magukat az asszonyok, lányok valamint az erősebbik nem képviselői az 1700-1815 közötti időszakban Magyarországon.
A tárlaton a különleges dolgok iránt érdeklődők megcsodálhatják azt a két, korabeli minták alapján készült ruharekonstrukciót is, melyet a több mint 300 évvel ezelőtti Magyarországon készített mestermunkák pontos másolataiként alkottak meg a múzeum textilrestaurátorai.
A tervek szerint a 18. századi női és férfi díszöltözet a Kulturális Örökség Napjai alkalmával szeptemberben kerül kalapács alá, az árverésen befolyt összeget a múzeum a textilgyűjteményében őrzött díszmagyarok megújítására fordítja majd - olvasható a közleményben.
A tárlat zárását követően ezekben a termekben épül majd fel a múzeum reneszánsz látványtára, amely ősszel újabb különlegességekkel fogadja az érdeklődő nagyközönséget.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.