Újra járnak a pekingi villamosok
2008. május 6. 17:00
Ötven év után ismét villamosok járnak Peking szívében, a Tienanmen tértől déli irányban húzódó, sétálóutcává alakított Csienmenen.
Korábban
A villamosok egyelőre utasok nélkül, próbajáraton járnak a közel 1 kilométer hosszú vonalon, amelyet az eredetileg május elsejére tervezett átadási határidő helyett csak néhány héttel később adnak át.
A több mint 600 éves múltra visszatekintő Csienmen renoválását az olimpiára készülve 2002 végén kezdték el. A korabeli fényképek alapján készülő, huszadik század eleji utcakép visszaállításánál a kivitelezők arra is törekedtek, hogy a környék üzletei közül több mint százat eredeti formájában őrizzenek meg.
A sétálóutcát felügyelő Csungven kerület kormányzata évente 10 millió jüan (273 millió forint) támogatást szán azoknak a boltoknak, amelyeknek a felújítás alatti hosszú zárva tartás után az újrakezdésnél nehézségeik keletkeznek.
Az olimpiai építkezési láz azonban számtalan áldozatot is követelt. Az egykor arisztokraták, gazdag kereskedők és gyógyítók lakta Csienmenen állt Peking legrégibb színháza, amely már a Ming-dinasztiától (1368-1644) kezdve a mandarinok és gazdag kereskedők szórakoztatását szolgálta.
A különösen gazdag múlttal rendelkező Kuangho (Guanghe) színház lerombolása nagy felháborodást keltett a kínai kultúra és az építészeti emlékek tisztelői körében. A város vezetése az egykori színháztól nem mesze egy modern, több néző befogadására alkalmas létesítmény építését tervezi.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap