Búvár a győri főtér alatt
2009. április 6. 12:50
Kétszáz éve, de lehet, hogy több mint fél évezrede nem járt olyan mélyen ember a győri Széchenyi téren, mint Kurucz Attila. A Győri Búvár Sport Egyesület búvára a múlt héten merült le abba a középkori kútba, amelyet a tér felújítását megelőző megelőző régészeti feltáráson találtak meg a szakemberek - tudósított a Kisaföld.hu.
Korábban
„Megmértük, tizenkét fokos volt a víz, de nem fáztam, mert teljesen zárt ruhában voltam" – mondta délután fél kettőkor, néhány perccel azután, hogy befejezte a munkát és feljött a felszínre. A hét méter mély kútban két méteres vízoszlop volt. A néhány hete készült videokamerás felvételeken még olyan tisztának tűnt, hogy az alján lévő fák erezete is látszott, mára azonban – talán a Mosoni-Duna magasabb vízállása miatt – zavarossá vált, így a látótávolság nullára csökkent.
Bíró Szilvia ásatásvezető régész szerint a deszkák a víznyerő hely 18. századi átépítésekor kerülhettek oda. A kutat egyébként a 18. század végéig használták, akkor egy kupolával zárták le, amit az elmúlt napokban bontottak el. (A víz zavarossá válását ez is okozhatta.) A búvár a faanyagon kívül vas- és faeszközöket, kerámia- és üvegdarabokat is felszínre hozott. Ezekről a lelettisztítás után tudnak többet mondani a szakemberek. A kútból iszapmintákat is vett, amit archeobotanikus vizsgál polleneket, magokat keresve. Az eredményekből az akkori kor életmódjára, esetleg klímájára lehet következtetni.
A minden valószínűség szerint középkori eredetű kút jó állapota váratlanul érte Figler Andrást, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyugat-dunántúli irodavezetőjét is. Ennek alapján javasolta, hogy szerencsés lenne a víznyerő felújítását is az európai uniós projekt részévé tenni, vagy ha ez már veszélyeztetné a rekonstrukció megvalósítását, akkor legalább úgy lenne jó módosítani a terveket, hogy az később, egy önálló megoldással mégis bemutatható legyen.
Tovább a feltárásról készített fotókhoz és videóhoz
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap