Divatba jöttek a szkíták
2009. március 22. 12:02 Kovács Olivér
A németországi nagy tárlat után a Magyar Nemzeti Múzeum is időszaki kiállítást rendez a szkítákról. A bemutatott tárgyak megszerzésében ugyancsak serénykedniük kellett a muzeológusoknak, szakembereknek, hiszen az egykori nomád nép leletanyaga igencsak népszerűvé vált, és sokan igyekeznek a szkíták világát bemutatni a nagyérdeműnek.
Korábban
Ebben az évben Ausztriában is nyílik egy szkíta-kimmer témájú kiállítás, ezért a német és a kazah anyag egy részét valóban nem kaptuk meg, azonban a többi között oroszországi, ukrajnai, romániai gyűjteményektől sikerült szép darabokat kölcsönöznünk – mondta el a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese. Rezi Kató Gábor hozzátette: nem szabad elfeledkezni az itthoni leletekről sem, hiszen a Nemzeti Múzeum gyűjteménye is értékes tárgyakat tartalmaz, amelyet szintén láthatnak az érdeklődők a szerdán megnyíló kiállításon.
A szkíták iránti felélénkült érdeklődésnek nyilván az is az oka, hogy az utóbbi években is pompás leletegyüttesekre bukkantak Oroszországban és Mongóliában, s ezek a sajtónak hála, a figyelem központjába kerültek.
Az egykori nomád, lovas nép egyébként egyike a világtörténelem legkorábban megénekelt népcsoportjainak, hiszen Hérodotosz csaknem 2500 évvel ezelőtt írt már róluk „Hisztoriai” című művében. A szkíták egyébként még az i.e. 8. században tűntek fel, amikor kiszorították a kimmereket a Fekete-tengertől északra eső területekről. Törzsszövetségek laza hálózatából álló birodalmuk a fénykorában a Dontól a Dunáig terjedt, ám a 3. században a rokon szarmaták foglalták el a meghódított területeket. A szkíták azonban jellegzetes (és tovább élő) fém-, illetve aranyművességükkel páratlan alkotásokat hoztak létre a virágzás néhány évszázada alatt.
A Magyar Nemzeti Múzeumban a keddi hivatalos megnyitó után a nagyközönség számára szerdától látogatható „Szkíták aranykincse” című kiállításon több mint háromezer tárgyat mutatnak be. A tárlat május utolsó napjáig várja az érdeklődőket.
A kiállítás oldala
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.