Testfestés dívott az őskori Iránban
2008. február 21. 12:00
Már tízezer évvel ezelőtt is viseltek ékszereket, valamint festették magukat az ókori perzsa nők és férfiak, ám kezdetben ez nem annyira a szépítkezést, mint rituális célokat szolgált.
Korábban
Mivel a térségben a barlangok falát semmiféle rajz vagy festmény nem díszítette, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek arc- és testfestésre használták ezeket az eszközöket. A Kermansahán-tartományban lévő barlangokban festékes állati csontokra bukkantak, s ismét, a falakat semmilyen dekoráció nem fedte. Az egykori barlanglakók a csontokat sablonként alkalmazták a minta felvitelére. Kerman-tartományban a sírok mindegyikében fehér színű, ólom- vagy ezüstporra leltek. Ez pedig arra utal, hogy a térség lakossága elsőként alkalmazta szépészeti célból a fehér port.
A régészek meggyőződése szerint mind a férfiak, mind a nők használtak arcpirosítót, legalábbis erre engednek következtetni a vörös port tartalmazó apró tégelyek, amelyekre néhány sírban fedeztek fel. A maszkok és szobrocskák révén, amelyeket Haft Tappehben fedeztek fel, tudható, hogy az adott időszakban az emberek feketére festették szemöldöküket, ajkaikat és orcáikat kipirosították, de a szemkontúrozás is szerepelt szépészeti praktikáik között.
Ékszereiket - a gyűrűket, karpereceket, bokaláncokat, hajcsatokat, valamint a ruházatot összefogó tűket és díszes gombokat fémből, csontból, kagylóból és üvegből készítették. Ebből a korszakból számos, a fül és a körmök tisztítására szolgáló eszköz is fennmaradt. A Megégett Városban igazgyöngyre, achátra, s számos féldrágakőre bukkantak, s a fellelt nyakláncok, karkötők és gyűrűk mennyisége arra utal, hogy a település egykori lakói teljes mértékben tudatában voltak e díszek és alkalmazásuk értékének.
A barlanglakók számára a vízfelület volt az első tükör, ám az emberek fokozatosan megtanulták a fémolvasztást és polírozást, s ezáltal a tükörgyártást. A legrégebbi ember által készítette tükrök, amelyeket Irán területén leltek, 4500 évesek. Nyelüket és hátoldalukat mitológiai alakokkal ékesítették az egykori mesterek. Valamivel később jelentek meg az üvegtükrök: két üveglapot kátránnyal ragasztottak össze, hátlapját pedig ezüsttel borították. A legrégebbi ismert fésű is innen származik, és 4700 éves. A fésű fából készült, s dombormű díszítette.
A régészek szerint a perzsa asszonyok a fésűket rendeltetésszerű alkalmazás, azaz fésülködés mellett díszként is használták. A Perszepoliszban talált leletek tanúsága szerint a férfiak sem vetették meg az ékszereket: függőket, apró tűket, gyűrűket, csatokat, drágaköveket, agyag- és üveggyöngyöket viseltek, ráadásul parfümöt is használtak.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.