Összetört a komolyzene Beckhamjének hangszere
2008. február 17. 12:30
Éppen Stradivarijára esett David Garrett hegedűvirtuóz - az eset még karácsonykor, egy koncert után esett meg a brit fővárosban.
Korábban
"A hangszertokot a vállamra akasztottam, s amikor a lépcsőn a koncerten viselt cipőmben megcsúsztam, ráestem a hegedűre, amely ripityára tört. Ez nagyon elszomorít, de úgy tűnik, hogy a hegedű megmentette az életemet" - nyilatkozta a 26 éves David Garrett, aki a hangszerét ért balesetet egy kedves barát elvesztéséhez hasonlította. Mint mondta, bizonyos hangszerek "nagyon jól kijönnek" a hegedűművésszel, s ő személy szerint nagyon szerette a Stradivarit.
A 290 éves hangszer a következő nyolc hónapot "kórházban" tölti - a javítási költségek mintegy 60 ezer fontot (több mint 21 millió forintot) tesznek ki. David Garrett szerint a lehető legjobb mestert szerette volna felkérni, a minőségi munka pedig megéri a költségeket, hiszen nem mindig a legalacsonyabb ár a legolcsóbb.
Addig is, amíg a hegedű "meggyógyul", David Garrettnek felajánlottak egy másik Stradivarit: a 2,5 millió fontot (mintegy 880 millió forintot) érő hangszerrel a hegedűművész most lép fel először a londoni Barbican Hallban rendezett hangversenyen. A hegedűt Milánóból hozták a brit fővárosba, s a próba után a művész igen nagyra értékelte a kölcsön-Stradivariust. "Ez egy csodálatos hangszer, biztos vagyok benne, hogy tökéletes lesz a hangzása a koncerten" - vélekedett David Garrett.
A német származású David Garrett csodagyerekként tűnt fel: tízéves kora előtt már szólistaként szerepelt a Londoni Filharmonikusokkal. A művész a közelmúltban tért vissza a pódiumra. Korábban szülei akarata ellenére elvégezte a híres New York-i Juilliard Zeneiskolát, s tanulmányait modellkedésből fedezte, fellépve a Vogue és Armani divatbemutatóin.
A San Lorenzo néven ismert összetört hegedű a cremonai mester, Antonio Stradivari 650 fennmaradt hangszerének egyike. A hegedű az 1700 és 1720 közötti, Stradivari úgynevezett arany korszakából származik, ami tovább növeli értékét. David Garrett nem árult el semmit, hogy 6-7 ével ezelőtt, amikor megvásárolta a San Lorenzót, mennyit fizetett érte. Egy másik Stradivarius, a The Hammer (a Kalapács) 2006 májusában egy árverésen rekordáron, 3,54 millió dollárért (633 millió forintért) cserélt gazdát.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap