Alaszkai kísértetszigetre viszik az ősi maszkot
2008. január 23. 11:00
Az alaszkai King Island közel négy évtizede lakatlan, ám egy washingtoni adományozó jóvoltából az egykori helyi közösség leszármazottai visszakapták őseik egyik szent maszkját.
Korábban
A Szövetségi Indiánügyi Hivatal hamarosan a helyi iskolát is bezárta, amit a diákok számának csökkenésével és lehetséges sziklaomlásokkal indokoltak. Pár év múlva, 1966-ra a sziget teljesen kiürült. Hol is járunk pontosan?
A szigeten szinte semmi nem maradt, csak egy apró Inupiat eszkimó falu, illetve a távozók emlékezetében és a múzeumokban őrzött emlékek és hagyományok. Közel egy évvel ezelőtt aztán hirtelen fény derült arra, hogy Washington államban egy ősi szent maszkot őriznek.
Marilyn Lewis, a szent tárgyat visszaadó hölgy az Associated Pressnek elmondta, hogy a relikviát apai nagybátyja szerezte meg, amikor az 1898-es aranyláz során Seattle-ből Alaszkába utazott. Három éven át élt ott, ám aranyásás helyett egy bárban dolgozott. A maszk - amelyt valaki mástól vehetett - 1927-ben került a nő apjának tulajdonába, akik egész tavalyig őrizték, ám végül annak visszaadásáról döntöttek.
A család egy rövid internetes kutakodás után az Oregoni Egyetem szakértőihez, a Deanna Kingston vezette kutatócsoporthoz fordult. A szakértők hosszas vizsgálatok után arra jutottak, hogy maszk minden bizonnyal a szigetről származhat, és igen hasonlít az ottani őslakosokra. Azt azonban nem tudják, hogy pontosan mire is használhatták, bár a rajta található felirat szerint egy sámán sírjában volt.
Marilyn Lewis e-mailben vette fel a kapcsolatot Charlene Saclamanával, a King Island-i Bennszülött Közösség törzsi koordinátorával. Két héttel később Alaszkába utazott, hogy visszaadja a tárgyat, amely most a Carrie M. McLain Emlékmúzeumban látható. Saclamana szerint a maszk hazatérése az érzelmi tölteten kívül nagyon fontos esemény, hiszen egyetlen más tárgyuk sincs a szigetről, amely ilyen jó állapotban megmaradt volna. Szerinte bár a maszk a sziget része, még nem döntöttek arról, hogy visszaviszik-e oda.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20