Megtalálták a titokzatos perui aranyvárost
2008. január 18. 10:00
A Peru déli részén nemrég felfedezett romok az ősi Patiti elveszett aranyvárosának romjai lehetnek - állítják a máris hatalmas idegenforgalmi beruházásokról álmodó helyiek.
Korábban
Az elsődleges jelentések szerint a közel 40 ezer négyzetméteres területen szétszóródott romok közül a gazdagon faragott kőfalak számítanak a legértékesebbnek. Torres ezért a helyszínt azonnal a kulturális turizmus egyik kiemelt helyszínének nyilvánította.
A perui Nemzeti Kulturális Intézet (INC) szakértői ezért felkeresték a polgármestert, ám egyik vezetőjük, Francisco Solís szinte rögtön lehűtötte a kedélyeket. Szerinte ugyanis korai lenne még bármilyen hasonló bejelentést tenni, és előbb egy régészcsoportot küldenek a helyszínre. A szakértők a következő napokban ígérnek részleteket, ám az már biztos lehet, hogy nem Patitit találták meg.
Patiti elveszett romvárosa az írásos feljegyzések szerint egy gazdagon aranyozott település, és régóta számít a felfedezők, illetve a helyi turizmust fejlesztők szent gráljának. A helyi lapokban gyakran idézett legenda szerint Patitit Inkarri inka hős építette, aki Cusco városát is alapította, mielőtt a spanyol hódítók elől a dzsungelbe menekült volna. 2001-ben egy olasz régész levéltári bizonyítékok alapján ismertette, hogy 1600-ban egy missziós azt jelentette, hogy egy hatalmas aranyvárost látott azon a területen, ahol Patiti épülhetett. Az aranyváros helye azonban ismeretlen: a legenda szerint valahol az Andok keleti részén, Peru délkeleti felén, illetve Észak-Bolíviában lehet.
A tudományos expedíciót vezető Solís szerint a vizsgálatok első lépésében szeretnék megállapítani, hogy a romokat az inkák, vagy az előttük virágzó civilizációk építették-e. A térségbe korábban több felfedezőutat vezető amerikai pszichológus, Gregory Deyermenjian a National Geographic News-nak elmondta, hogy a helyiek nagyon szeretnének üzleti hasznot húzni a legendából. Éppen ezért igen nehéz tudományosan kezelni a bejelentéseket, amikor a legtöbben mindenőserdei romvárosban szeretnék Patitit látni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap