Vietnami hírszerzők verték át az amerikai hadsereget
2008. január 10. 13:00
Az észak-vietnamiak az amerikai hadsereg kommunikációs hálózatába behatolva intézték el, hogy azok saját csapataikat bombázzák - derült ki nemrég nyilvánosságra hozott, korábban titkos jelentésekből.
Korábban
A jelentést az amerikai kódfejtésért és lehallgatásokért felelős Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) tette közzé az Amerikai Kutatók Szövetségének (FAS) korábbi kérésére. Az 500 oldalas dokumentum gyűjteményben az első elfogott jelentés - amit Ho Si Minh küldött Sztálinnak - 1945-ből, míg az utolsó Saigon 1975-ös kiürítésének idejéből származik; a lapokon a hírszerzés eddig ismeretlen szemszögéből ismerhetjük meg a háború történetét.
A dokumentum a FAS vezetőjét, Steven Aftergoodot is meglepte, mert elmondása szerint a történészek eddig nem tudtak a háború ezen részletéről. Úgyszintén nem tudtak arról sem, amely talán a dokumentumkötet legfontosabb fejezete, azaz mi történt valójában 1964-ben a tonkini öbölben.
Hivatalosan ugyanis eddig úgy gondolták, hogy az észak-vietnamiak amerikai rombolókat támadtak meg, és Johnson elnök ezt felhasználva küldött amerikai csapatokat az országba. A most közzétett jelentés azzal érvel, hogy McNamara kongresszusi beszéde hazugság volt, és az ominózus éjszakán semmilyen támadás, baleset, robbantás vagy merénylet nem történt az öbölben. A vietnami invázió így teljesen a fantázia szüleménye volt, amit csupán meghamisított jelentésekkel támasztottak alá.
Matthew Aid, a hírszerzési ügyek elismert, független szakértője már 2005-ben is azt állította: az NSA hivatalnokai tökéletesen tisztában voltak az általuk továbbított jelentés hamis tartalmával, azaz pontosan tudták, hogy a kulcsfontosságú bizonyítékként kezelt augusztus 4-i támadás soha nem történt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.