Megnyílt a legnagyobb náci levéltár
2007. november 30. 09:00
Az Adolf Hitler titkos levéltáraként is emlegetett gyűjtemény megnyitásáról tavaly állapodott meg az iratállományt kezelő szervezet, az ITS 11 ország képviselőit tömörítő vezető testülete.
Korábban
Mostanra az összes tagországában ratifikálták a megállapodást. `A folyamat befejeződött, a levéltár nyitva áll` - jelentette be szerdán Reto Meister, az ITS igazgatója. `Nagy megkönnyebbülés ez. Sokáig tartott, túl sokáig` - mondta Paul Shapiro, a levéltár megnyitásáért 2001 óta lobbizó washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum igazgatója.
Utolsóként Görögország juttatta el a ratifikációra vonatkozó dokumentumokat a német külügyminisztériumhoz. `Örülök, hogy az ITS archívuma megnyílhat a történészek előtt` - nyilatkozott Günter Gloser európai ügyekért felelős német külügyminiszter-helyettes. `Ezúton szeretnék meghívni minden kutatót, hogy használja ki ezt a lehetőséget, és ássa bele magát a német történelemnek ebbe a sötét fejezetébe.`
A szövetségesek még a háború vége előtt kezdték összegyűjteni a náci iratokat. A Hessen tartománybeli település levéltárában felhalmozott anyagot aztán az ITS kezelte. Az 1955 óta a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság (ICRC) irányítása alatt működő szervezet feladata kezdetben az eltűntnek nyilvánított személyekkel kapcsolatos dokumentumok felkutatása volt, később a kárpótlásra jogosult túlélők kérhették ki az archívumból a hányattatásokat igazoló papírokat. A dossziékhoz egészen a legutóbbi időkig csak az életben maradt áldozatok és közvetlen hozzátartozók férhettek hozzá.
Mostantól már a kutatók is. Az ITS igazgatója elmondta, hogy csak novemberben, még a nyitás előtt 50 történész és kutatóintézet jelezte, hogy szeretnének hozzáfogni a 25 folyókilométernyi anyag átvizsgálásához. A szellemi fogyatékosokkal és homoszexuálisokkal kapcsolatos náci politikáról, illetve a hírhedt orvosi kísérletekről is sok forrást tartalmazó dokumentumgyűjtemény kutatása várhatóan nem hoz drámai változást a korszak tudományos megítélésében, de tovább árnyalhatja a nácizmusról és a világtörténelem legborzasztóbb népirtásról alkotott képet. A holokauszt túlélőit és az áldozatok rokonait pedig hozzásegítheti, hogy jobban megismerjék saját múltjukat és a szereretteik sorsát.
Az ITS tagállamai: Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Németország, Izrael, Lengyelország, Franciaország, Olaszország, Belgium, Görögország, Luxemburg és Hollandia. A vezető testület évente ülésezik, a soros elnöki tisztet jelenleg Lengyelország tölti be.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20