Sokallják a berlini emlékműveket
2007. november 16. 12:00
Korábban
Vita az emlékezés kultúrájáról
A folyamatot Helmut Kohl, volt német kancellár indította el. 1993-ban keresztülvitte, hogy a Berlin központi sugárútján, az Unter den Lindenen álló, a 19. században Karl Friedrich Schinkel által épített Neue Wache épülete legyen Németország központi emlékhelye, ahol felállították Käthe Kollwitz `Pieta` című alkotását. A háborús emlékhelyet azonban nem csupán a zsidók és a Stasi áldozatainak emlékének szentelték, hanem `minden háborús és diktatúra áldozatának`, beleértve a Waffen SS elhunyt katonáit is.
"Mi, zsidók nem emlékezhetünk ebben az épületben a halottainkra" - nyilatkozta Jerzy Kanal, a berlini zsidó közösség vezetője. Igntz Bubis, a németországi zsidó tanács elnöke szintén tiltakozását fejezte ki. Kohl a kritikákra reagálva megígérte, hogy egy külön holokauszt-emlékművet emelnek a Brandenburgi kapu közelében. Ekkor viszont más csoportok arra figyelmeztettek, hogy nem kellene fontossági sorrendet felállítani az áldozatok között, a holokauszt-emlékmű megépítése után pedig minden áldozati csoport külön emlékhelyet akart magának.
A Szabadság és egység emlékművével végre egy "örömteli emlékhelyet" is kapnak a berliniek. A tervek szerint az átadásra 2009-ben kerülne sor, a Weimari Köztársaság és a berlini fal leomlásának évfordulóján. A helyéről azonban még nem született döntés, csak annyi biztos, hogy a Reichstag közelében fog állni.
Markus Meckel, parlamenti képviselő, új javaslattal állt elő: Berlin keleti részén áll egy emlékmű, amelyet még a kelet-német kormány állított a szovjet Vörös Hadsereg, a lengyel katonaság és a német antifasiszták szövetségének emlékére. Itt kaphatna helyet a többi szomszéd emlékműve. Még a feliratot sem kellene megváltoztatni. A 19. századi szavak abból az időből származnak, amikor egész Németország lelkesedett a lengyelek szabadságharcáért: "A ti szabadságotok a miénk is."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap