Egymilliárdot ért az elfeledett váza
2007. november 11. 12:30
Cipősdobozok és ruhák közt jóformán elfeledve porosodott évtizedeken át egy 18. századi kínai váza, amelyért végül 2,82 millió fontot (több mint egymilliárd forintot) fizettek.
Korábban
A kék-fehér, sárkányokkal díszített váza a hetvenes évek óta egy gardróbszekrény mélyén pihent, mivel egy szakértő a régiséget másolatnak vélte. "A becsüs téves megállapítással óriási szívességet tett a hölgynek, ugyanis akkoriban a váza értéke 10 ezer font (3,6 millió forint) körül lehetett, most pedig mintegy 2,5 millió font (900 millió forint) többlet bevételt hozott" - mondta Alastair Gibson, az aukciósház kínai műkincsekkel foglalkozó részlegének vezetője.
A kínai régiségek nemzetközi kereskedelme, részben a jómódú kínai gyűjtőknek köszönhetően, fellendülőben van. A Csing-korabeli, császári szimbólumának számító, ötkörmű sárkányokkal ékesített vázát az 1950-es években egy német régiségkereskedőtől vásárolták, azóta a svájci hölgy családjának birtokában volt, és egy darabig virágokat tartottak benne.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.