Azerbajdzsáni politikust öletett volna meg Gorbacsov
2007. november 4. 11:30
Andrej Karaulov orosz televíziós újságíró azzal vádolta meg Mihail Gorbacsov volt szovjet államfőt, hogy merényletet tervezett Gejdar Alijev azerbajdzsáni politikus ellen.
Korábban
Gorbacsov Putyinnal |
Karaulov azt állította továbbá, hogy amikor Alijev magához tért az altatásból, Jevgenyij Csazov egészségügyi minisztert látta ágya mellett, aki a kezében tartotta az Alijev lemondásáról szóló, előkészített nyilatkozatot. Alijev akkor az SZKP KB PB tagja, az Azerbajdzsáni Kommunista Párt első titkára volt, Csazov pedig Leonyid Brezsnyev orvosaként vált ismertté. Mindez azért került szóba a könyv bemutatásán, mert Ilham Alijev, Azerbajdzsán mai elnöke Gejdar Alijev fia.
Mihail Gorbacsov az Interfax kérdésére válaszolva kijelentette: "Mindez hazugság az első szótól az utolsóig. Ez nem az első kirohanás ellenem, Karaulov részéről sem az első. Ezen nem is csodálkozom. Hanem ami érdekelne: ki a megrendelő? Kinek jó ez? Ha ugyanis Karaulov ilyen határozottan nyilatkozik erről, az arra utal, hogy ezt valakivel egyeztette, valaki áll mögötte" - mondta.
Ami pedig az Alijevhez fűződő kapcsolatát illeti, Gorbacsov elmondta: hosszú ideig normális, sőt, baráti viszonyban voltak, de "Alijevre a Moszkvában töltött utolsó évei alatt sok volt a panasz, egyebek között az, hogy rákényszeríti a köztársaságra politikáját, és nyomja előre saját klánját, de ez volt minden" - mondta Gorbacsov.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 20:20
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap